Fóliába csomagolta az LMBTQ tartalmú könyveket a Libri

Papp Dóra regényei után a Heartstopper, de még bizonyos fantasy regények is a két évvel ezelőtt elfogadott gyermekvédelmi törvény áldozatául estek.

  • Székács Linda

"Sajnos ezt is megéltük. Ma a Westend Libriben több olyan könyvvel is találkoztam, amik be voltak fóliázva, azaz nem lehetett kinyitni őket és beleolvasni" - osztotta meg a közösségi oldalain Rácz-Stefán Tibor író.

Május végén már az Eduline is beszámolt róla, hogy a kormány érvényesíteni kezdte a múltban nagy port kavart, két évvel ezelőtt elfogadott úgynevezett "pedofiltörvényt", amelynek egy bekezdése szerint a 18 éven aluliak nem fogyaszthatnak olyan tartalmakat, amelyek "népszerűsítik" „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást."

Ebbe az egyébként nehezen megfogalmazható csoportba esett Papp Dóra több regénye is, amelyek ifjúsági irodalom kategóriában a törvény miatt nem terjeszthetők, így a boltokban egy másik polcra kerültek, és most úgy tűnik, számos más könyv is a törvény áldozatául esett. Ilyen például a népszerű, két fiú szerelmét bemutató Heartstopper, de az egyébként fantasy kategóriába eső "A végzet ereklyéi" sorozat több része is, amiben csak mellékszálként jelenik meg LMBTQ tartalom.

 

Míg Angliában a Waterstones könyvesbolt lmbtq könyv kiemeléseket csinál a Pride örömére, addig a Libri fóliába csomagolja ezeket a könyveket ������Ha az én könyveimet is meglátod így bezárva, kérlek küldd el fényképen vagy videón. Köszönöm!

Posted by Rácz-Stefán Tibor on Tuesday, July 4, 2023

"Míg Angliában a Waterstones könyvesbolt lmbtq könyv kiemeléseket csinál a Pride örömére, addig a Libri fóliába csomagolja ezeket a könyveket" - írja a posztban Rácz-Stefán Tibor, aki egyébként maga is LMBTQ regényeket ír.

A Telex megkeresésére a Libri megerősítette, hogy a könyveket valóban a gyermekvédelminek nevezett törvény miatt fóliázták be, hiszen a Libri és a Líra ellen is fogyasztóvédelmi eljárás indult.

 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.