Hamburgert nevezett el az egyik kirúgott kölcseys tanárról egy budapesti étterem

Akik pedig még mindig tanárként dolgoznak, 20 százalék kedvezményt kapnak az egyik kirúgott kölcseys tanárról elnevezett burgerre, a Palyaburgerre.

  • Csik Veronika

PALYABURGER náluk sajnos elérhető!

A gyermekeinkért és az oktatásért harcoló és ezért kirúgott tanároknak nem kell fizetniük a billogban, ha enni szeretnének.

Reméljük, nem lesz ebből a burgerből nagy forgalmunk - teszi hozzá a budapesti Billog burgeres Facebook-posztjában.

Ma az ország több pontján tüntetés, szolidaritási akció és élőlánc lesz, kövessétek folyamatosan frissülő tudósításunkat itt:

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.