Tudtátok, hogy van olyan egyetem, ahová több millióan járnak?

Ezek a világ legnagyobb egyetemei.

  • Eduline

Ha a beiratkozók számát nézzük, a legnépesebb intézmények diákjai többen vannak, mint ahányan Budapesten laknak. A WorldAtlas listázta az öt legnagyobb egyetemet:

Indira Gandhi Nemzeti Szabadegyetem, India, nagyjából 3 millió diák

Az egyetemet 1985-ben alapították, és India korábbi miniszterelnökéről kapta a nevét. Rengeten tanulhatnak itt, sokan pedig a távoktatást választják. A főkampusz Új-Delhiben található.

California Community College System, USA, 2,1 millió diák

A szervezet mintegy száztizenöt főiskolát fog össze, ahová összesen több mint kétmillió ember jár. Bár nem egyetlen egy intézményről van szó, ha az egész rendeszert nézzük, a kaliforniai főiskolai szervezet előkelő helyen végezhet.

Nemzeti Egyetem, Banglades, 2 millió diák

A főkampusz Dhakában található, és 1992-ben alapították. Összesen több mint kétmillió hallgató jár az állami egyetemre, ami országszerte több intézménnyel rendelkezik.

Anadolu Egyetem, Törökország, 1,9 millió diák

Bár a lista még alig kétmillió hallgatót említ, ennél mára jóval többen tanulhatnak a szabadegyetemen, akár nappali szakon, akár a távoktatás keretein belül. Közel hárommillióan választhatják az eskişehiri központú intézményt.

Iszlám Azad Egyetem, Irán, 1 millió diák

A magánegyetemi szervezet központja Iránban, Teheránban van, de több helyen, Afganisztánban, az Egyesült Arab Emírségekben és az Egyesül Királyságban is vannak intézményei. A legfrissebb adatok szerint valamivel több mint egymillió hallgató jár ide.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.