Jó hír az egyetemistáknak: szeptembertől is 3450 forintba kerül majd a BKV-bérlet

Szeptembertől sem emelkedik a budapesti diákbérletek ára, a következő tanévben is 3450 forintba kerülnek majd.

  • Eduline

Karácsony Gergely főpolgármester már múlt héten bejelentette, hogy Budapesten változatlan marad a BKK-jegyek és a bérletek ára, csak bizonyos – főleg turisták által vásárolt – termékek ára, valamint a pótdíjak összege emelkedik.

Kedden újabb Facebook-posztot tett ki arról, hogy 2014 óta nem emelkedtek a bérletárak. Ez azt jelenti, hogy a közoktatásban és a felsőoktatásban tanulók szeptembertől is ugyanannyiért vehetnek majd havi bérletet, mint eddig – egészen pontosan 3450 forintért.

A már lejárt, de a veszélyhelyzet miatt eddig használható diákigazolványok azonban már csak június 30-ig érvényesek.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.