Az EU már eltörölné, de továbbra is rejtély, mikor lesz az utolsó óraátállítás

Októberben lenne az utolsó óraátállítás, ha minden a tervek szerint haladna, de csúsznak a tárgyalások. A kormány alapvetően nyitott arra, hogy az óraátállítást eltöröljük, de csak a szomszédos tagállamokkal szorosan együttműködve.

  • Csik Veronika

A korábbi tárgyalások során nyilvánvalóvá vált, hogy a tagállamok rendkívül megosztottak az óraátállítást illetően és ennek következtében az előrehaladás az ügy tekintetében jelentős kihívásokkal szembesült mindig is

- írta Bencsik János független országgyűlési képviselő kérdésére Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Hozzátette, Magyarország alapvetően nyitott arra, hogy igény esetén az óraátállítást eltöröljük, de csak akkor, ha arra megfelelő konszenzus mutatkozik az Európai Unió tagállamai között. „A döntés megszületése előtt azonban a szomszédos tagállamokkal szorosan együttműködve egy, az egész Unióra kiterjedő hatásvizsgálat is szükséges, szem előtt tartva a harmonizáció jelentőségét” – emelte ki-

„Nincs napirenden a kérdés, hogy ha eltörölnék az óraátállítást, akkor a téli vagy a nyári időzónát válasszuk-e” - mondta korábban Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter is.

A döntés azért is lenne fontos, mert közeleg az újabb óraátállítás. Bár a döntés központi, arról a tagállamoknak kell dönteniük, hogy a téli vagy a nyári időszámítást választják. A tárgyalások – és ebben alighanem a járványhelyzet is szerepet játszik – elakadtak, ám az Európai Unió által végzett online felmérés alapján az emberek többsége a nyári időszámításra szavazna. Ez azonban nem mindenkinek lenne praktikus.

Ha a nyári időszámítás véglegesítenénk, télen mindenki sötétben indulna munkába és iskolába, sötétben érkeznénk meg, sötétben kezdődnének a matematikaórák, és csak az első szünetben kezdene virradni”

mondta korábban az Eduline-nak Bódizs Róbert, a Semmelweis Egyetem tudományos főmunkatársa.

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.