Lezárta az EFOTT-ra vezető utat Velence, jól kibabráltak a fesztiválozókkal
Lezárja az EFOTT idei helyszínére vezető utat Velence önkormányzata, szerintük a néhány száz méteres Evezős út nem bírja a fesztivál miatt megnövekedett forgalmat, és a város sincs felkészülve arra, hogy „közterületei parkolóvá, utcái, terei wc-vé és szemétteleppé alakuljanak át”. Az EFOTT szervezői szerint ők 2019 óta szerettek volna tárgyalni Velencével – most azt kérik, vonják vissza az intézkedést.
Eduline
„Az EFOTT fesztivál korábbi helyszínétől néhányszáz méterre, Sukoró területére költözött. Az esemény időpontjával, megszervezésével kapcsolatban sem Sukoró, sem az EFOTT nem tájékoztatta Velence Város Önkormányzatát. A megbeszélések Velence Város Önkormányzatának kezdeményezésére indultak el idén nyáron. Az önkormányzat szándéka ugyanis a méltányos feltételek melletti megegyezés volt” – írják Facebook-posztjukban.
Hozzáteszik: a fesztivál helyszínére vezető Evezős út, az Ófalu és a Bencehegy úthálózata nem alkalmas a napi 30-35 ezer fős forgalomra, „ahogy a város sincsen felkészülve arra, hogy közterületei parkolóvá, utcái, terei wc-vé és szemétteleppé alakuljanak át. Mindannyian emlékezhetünk azokra a képekre, hogy milyen arcát mutatta Velence az EFOTT idején”.
„A tárgyalások célja az volt, hogy ez az állapot megszűnjön és szabályozva legyen az EFOTT területére való bejutás. Ez a lehetőség Sukoró felől minden korlátozás nélkül adott. Velence Város felel a közutak és a forgalom biztonságáért, ezért valós megállapodási szándék hiányában az egyetlen fennmaradó megoldást kellett választani, az Evezős út forgalmi rendjének ideiglenes megváltoztatását” – olvasható a Facebook-posztban, amelyből kiderül az is: az Evezős utat augusztus 2. és 20. között zárják le. Az EFOTT-ot augusztus 11. és 15. között tartják.
Az EFOTT helyszíne idén a sukorói VVSI Evezőspálya - ahova a lezárás miatt Velencéről egy 7,8 kilométeres kerülőúton lehet majd eljutni.
A Facebookról tudták meg, hogy lezárják a fesztiválra vezető utat
A bejelentésre Maszlavér Gábor, az EFOTT szervezője reagált egy, a Youtube-ra feltöltött videóban. Azt mondta, ők is az önkormányzat Facebook-posztjából tudták meg, hogy lezárják a fesztivál helyszínéhez vezető utat.
Hozzátette: 2019 óta folyamatosan keresik az egyeztetési lehetőséget a velencei városvezetéssel. „Javaslatot tettünk arra, hogy a 2019-ben bérelt területeket 2021-ben is bérelnénk, a 2019-es ár másfélszereséért, de ez nem volt nekik elég, ők több mint tízszeres árat szerettek volna” – mondta, hozzátéve: a párszáz méteres útszakasz helyett az önkormányzat egy nyolc kilométeres terelőutat jelölt ki a Velencén megszálló több ezer fesztiválozóknak és azoknak a helyieknek, akik szeretnének részt venni a koncerteken, programokon.
Szerinte ez nem lehetetleníti el a fesztivált, de mindenkinek – a fesztiválozóknak és a fellépőknek is – megnehezíti a helyzetét. Azt kérik a képviselőtestülettől, hogy vonják vissza az intézkedést.
Bár a kormány szerint visszaállították a pedagógusok sztrájkjogát, az érettségiző osztályokban továbbra is korlátozások vannak érvényben – hívta fel a figyelmet Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A kamaszok biológiai órája másképp működik, mint a felnőtteké, ezért a korai iskolakezdés különösen megterhelő lehet számukra. Egy alváskutató és egy gyerekpszichológus szerint már azzal is sokat segíthetnének az iskolák, ha a nehezebb dolgozatokat és feleleteket nem az első tanórákra időzítenék.
Nemcsak az elavult könyvek jelentenek problémát az iskolai könyvtárakban, ugyanis sok helyen a tankönyvek is egyre nagyobb részt foglalnak el az állományból, miközben a könyvtárostanárok szakmai támogatása sem megoldott - hívja fel a figyelmet a Könyvtárostanárok Egyesülete.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).