A fővároson kívül már hét vidéki helyszín van, ahol együtt bulizhattok majd a ponthatárhúzás napján

Debrecennel, Miskolccal és Salgótarjánnal bővült a vidéki Pont Ott Partik listája.

  • Tóth Alexandra

Arról korábban már írtunk nektek, hogy idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Lágymányosi campusán lesz a fővárosi ponthatárváró buli, illetve Kecskeméten, Pécsett, Győrben és Szegeden is együtt izgulhattok majd július 22-én a többi felvételizővel - a különböző helyszínek programjairól itt olvashattok bővebben.

Néhány nap alatt azonban újabb városokkal bővült a vidéki ponthatárvárók listája. Debrecenben például a Campus Fesztivál keretein belül rendeznek programokat a felvételizőknek - az eseménnyel kapcsolatos részleteket itt találjátok.

Miskolcon a Szinva Teraszon várják majd a leendő egyetemistákat, ahol többek között Dzsúdló, Z.enemi, illetve a Sky Fanatic is a színpadra áll. A további fellépőket itt nézhetitek meg.

A salgótarjániak sem maradnak ponthatárváró buli nélkül: a város fő terén a feszültségoldásért olyan előadók felelnek majd, mint Manuel, Rico & Miss Mood, valamint Kollányi Zsuzsi. A ponthatárok kihirdetésének élő közvetítése után pedig Kasza Tibi, az AK26, illetve Newik pörgeti fel a hangulatot.

A 2021-es felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.