Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A téma adott volt a Nyíregyházi Egyetem első ilyen jellegű online versenyén, ahol több mint százan versenyeztek idén.
Az egyetem Education Innovation Studio-jának versenyén a téma egy, az iskolában tanult kötelező irodalmi mű bemutatása volt LEGO felhasználásával.
A versenyen két korcsoportban díjazott a zsűri. Az I. korcsoportban (azaz a 3-4. évfolyamosoknál) Petőfi Sándor: Füstbement terv című versének feldolgozása lett a győztes.

A II. korcsoport (5-6. évfolyam) első helyezését Takács Mária: Sárkányölő Szent György legendája című művének feldolgozása kapta.

Persze nem csak az irodalomban lehet helye a LEGO-nak. A Nyíregyházi Egyetem stúdiója szerint például a matekban, a természettudományos tantárgyakban, akár az anyanyelvi vagy idegennyelvi tanórákon is, a szövegértési vagy történetmesélési feladatokban is felbukkanhatnak a kockák. Emellett tanítható velük a robotika, továbbá felhasználhatók az informatika oktatásának kiegészítéseként is.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.