Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Budapesten utoljára 2017 novemberében voltak ilyen alacsonyak az átlagos havi bérleti díjak.
Az albérletárak 5 százalékkal voltak olcsóbbak idén szeptemberben, mint egy évvel korábban. De a távoktatás bevezetése miatt még tovább csökkenhetnek a bérleti díjak az év hátralévő részében - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal és az ingatlan.com közös lakbérindexéből.
A közleményből kiderül, hogy a fővárosban átlagosan havi 140 ezer forintért kínálják bérlésre a kiadó lakásokat, 15 százalékkal olcsóbban, mint a koronavírus-járvány előtt. A többi egyetemvárosban nem történt ilyen látványos visszaesés. Debrecenben jelenleg havonta átlagosan 110 ezer, Győrben 100 ezer, Pécsen pedig 90 ezer forintért lehet bérelni egy lakást. Nyíregyházán, Miskolcon és Egerben pedig 80 ezer, 84 ezer és 90 ezer forint a havi átlagos bérleti díj.
Ugyanakkor a szakértők úgy látják, a hétfőn bejelentett intézkedések tovább formálhatják az albérletpiacot. A felsőoktatás novemberben ismét a digitális térbe költözik, ezért sok hallgató költözhet haza, így tovább nőhet a kiadó lakások jelenleg is rekordnagyságú kínálata, a megüresedő lakások miatt bővülő kínálat pedig további bérletidíj-csökkenést okozhat az év hátralévő részében.
A helyzet nyertesei azok az egyetemisták és főiskolások lehetnek, akik a kollégiumok bezárása miatt albérletbe költöznek, mivel ők Budapesten már több mint 14 ezer, országos szinten pedig több mint 21 ezer kiadó lakásból tudnak válogatni. A fővárosi kínálat az elmúlt egy évben 62 százalékkal, a többi egyetemvárost is magában foglaló országos kínálat pedig 42 százalékkal növekedett.
Sok egyetemista már a félév elején készült arra, hogy újra be fogják zárni a kollégiumokat, míg mások bíztak benne, hogy most talán maradhatnak a szobáikban. A tegnapi bejelentés után viszont úgy néz ki, ez nem lesz döntés kérdése. Ismét minden kolisnak cuccolnia kell. De mégis hova? Ti már tudjátok, hol fejezitek be a féléveteket? Itt szavazhattok:
Hova mentek, ha ismét "kilakoltatnak" benneteket a koliból?
Sokan már a félév elején arra készültek, mikor zárják be újra a kollégiumokat, míg mások bíztak benne, hogy most talán maradhatnak a szobáikban. A tegnapi bejelentés után viszont úgy néz ki, ez nem lesz döntés kérdése. Ismét minden kolisnak cuccolnia kell. De mégis hova? Ti már tudjátok, hol fejezitek be a féléveteket?
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.