Bőrszíne miatt tartóztattak fel egy hallgatót a Cambridge-i Egyetem portáján

Bőrszíne miatt állították meg az egyik diákot a Cambridge-i Egyetem a portáján. A 32 éves Collin Edouard-ot a portás nem akarta beengedni az egyetemre, egy társa közbelépése mentette meg attól, hogy kidobják.

  • Eduline

A 32 éves, Collin Edouard zenét tanul a Cambridge-i Egyetemen, és épp az egyik professzorához igyekezett, amikor a portás feltartóztatta az intézmény bejáratánál. A fiú hiába hivatkozott arra, hogy diák, és még a professzora nevét, illetve szobaszámát is megadta, de nem akarták beengedni. Végül egy társa közbelépett és az ő segítségével tudott bejutni az épületbe  - számolt be az esetről az Indipendent.

Eduard a lapnak elmondta, most a saját bőrén is megtapasztalhatta, hogy mennyire előítéletesek az egyetemen a fekete bőrű hallgatókkal szemben. „Az, hogy a portás úgy gondolta, megengedheti magának, hogy megragadjon engem, már ezt bizonyítja. Nehéz más okot találnom az előítéletességen kívül” – mondta a fiú.

Az egyetem vezetősége a kollégium honlapján, nyilvánosan kért bocsánatot a fiútól, illetve jelezték, hogy kivizsgálják az ügyet.

Edouard nem szeretné, ha ez az eset egy bocsánatkéréssel befejezettnek lenne tekintve. Úgy gondolja, hogy érdemes lenne szélesebb körben beszélgetéseket indítani az előítéletességről és igazságtalanságról. „Ez még csak egy mozgalom kezdete, amely remélhetőleg minimalizálja majd az előítéletességet, és arra bátorítom az intézmény színes bőrű hallgatóit, hogy szólaljanak fel az igazságtalanság bármilyen formája ellen” – mondta az Indipendentnek a fiú.

Az iskolában zaklatták - most világsztárok vigasztalják

Már több mint 14 millióan látták egy ausztrál édesanya videóját, amin a 9 éves kisfia sírva ismételgeti, hogy meg akar halni, mert csúfolják őt az iskolában. A törpe termete miatt zaklatott Quadenért azóta a fél világ összefogott - a kampányba már világsztárok is becsatlakoztak.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.