Messze még a nyári szünet, de már megjöttek az első infók a nyári táborokról

A nyári szünet még nagyon messze van, azonban hamarosan elindul a nyári tábordömping. Akár 5-10% közötti összegben nőhetnek a táborárak 2020-ban is. Bár tavaly sem voltak olcsók, az előfoglalásokkal idén is meg lehet takarítani párezer forintot.

  • Eduline

Hagyományosan január végén indul el a korán ébredő szülők foglalási dömpingje a nyári táborokba. Tóth Béla a Táborfigyelő vezetője elmondta, hogy 5-10% közötti összegben nőhetnek a táborárak 2020-ban, amit előfoglalási kedvezményekkel sok esetben meg is spórolhatnak azon családok, akik korán kezdik el a táborkeresést, és foglalják le a nyári tábort.

Idén azonban már más szempontok alapján is lehet választani. A Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító oldal ugyanis még tavaly szeptemberben elindított egy táborminősítő oldalt, ami komplexen, tíz nagy témán belül, több mint 300 kérdést megvizsgálva elemzi és értékeli a magyarországi gyermektáborokat.

Ennyivel drágultak idén a nyári táborok: még mindig a július a legkedveltebb időszak

Egyre több az offline tábor, 10%-kal kell többet fizetni mind a napközis táborokért és a július a legkedveltebb időszak. Így táboroznak idén a diákok.

A minősítéseket minden tábor saját weboldalán feltüntetett sátras logóval jelzi, ahogy a Táborminősítő oldalán is elérhetőek listába szedve az értékelt táborok. Hozzáteszik: a egy sátras táborok ugyanolyan biztonságosak és szakmailag felkészültek, mint az öt sátorral értékeltek, a különbség elsősorban a tábortípusokban keresendő.

„Nem volt eddig komplex, a táborokat értékelő, minősítő rendszer Magyarországon" – állítja a Táborfigyelő vezetője. "Bízunk benne, hogy a szakmai ellenőrzés a szülőknek olyan visszajelzéseket fog adni, hogy idővel csak olyan vakációs lehetőséget keresnek gyermeküknek, amely egy független szervezet által be van vizsgálva.”

Akár 100 ezer forintos extra kiadást is jelenthet a nyári táborozás

A magyar szülők 68 százaléka feladatának érzi, hogy fedezni tudja gyermeke nyári táborozásának költségeit - derül ki az OTP Bank Öngondoskodási Indexének eredményeiből.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.