Több tízezer forintot spórolhattok: így utazhattok kedvezményesen egyetemistaként

Milyen tömegközlekedési bérleteket, jegyeket vehettek, ha nappali, esti vagy levelező tagozaton tanultok valamelyik fővárosi egyetemen, főiskolán? Összegyűjtöttük.

  • Eduline

BKK

A havi Budapest-bérlet felsőoktatásban tanulóknak 3450 forintba, a negyedéves 10 350 forintba, a szemeszterre szóló 16 200 forintba kerül, az éves diákbérlet pedig 37 800 forintba kerül. A havi, negyedéves (100 napig érvényes) és éves bérletet bármikor megvehetitek, a szemeszterre szóló pedig szeptembertől elejétől január végéig, illetve február elejétől június végéig érvényes.

Ezek a bérletek az összes fővárosban közlekedő metróra, villamosra, buszra, trolibuszra és (Budapest határán belül) HÉV-re, a MÁV és a Volán egyes vonalaira, illetve hétköznap a BKK hajójárataira érvényesek.

A főváros körüli települések egyikére közlekedő buszokra érvényes környéki helyi bérlet tanulóknak 2600 forintba kerül, és egy hónapig érvényes. Ha nem akartok bérletet venni, hallgatóként diákigazolvánnyal akkor is 50%-os kedvezményes jegyet válthattok a Budapest határán kívül szakaszokon, a környéki autóbuszokon és a HÉV-en, a lakóhely és az iskola közötti viszonylatban.

Arról, hogy meddig érvényes a régi diákigazolvány és hogyan kaphattok újat, itt olvashattok.

Volán

Nappali vagy esti tagozatos hallgatóként a lakóhely és az iskola között 90%-os kedvezményű havi, 30 napos vagy félhavi bérletet vehettek, de a Volán többi járatán is félárú menetjegyet válthattok. Levelező tagozatosként a lakóhely és az iskola között vásárolhattok 50%-os kedvezményes jegyet.

MÁV

A MÁV vonatain szintén a nappali és esti tagozatos hallgatók vehetnek 90%-os tanulóbérletet az iskola és a lakóhely között, illetve utazhatnak félárú jeggyel a többi vonalon. A levelező tagozatos az egyetem vagy főiskola, illetve a lakóhely között válthatnak 50%-os jegyet.

Fontos infó elsőéves egyetemistáknak: ezekbe a könyvtárakba érdemes beiratkoznotok

Melyik könyvtárba érdemes beiratkozni a fővárosban és milyenek a díjak egyes egyetemi könyvtárakban? Útmutató elsőéves egyetemistáknak.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.