Bankszimulátorral játszanak a jövő döntéshozói

A Bankárképző tanácsadó és oktató cég 1988-ban alakult. Kelet-Európában ők voltak az elsők, akik az igényeket felmérve létrehoztak egy bankárképző intézményt. A cég igazgatójával, Kalfmann Petrával beszélgettünk a szeptemberben induló programjaikról.

  • Eduline

– Hogyan változott a Bankárképző az elmúlt húsz év alatt?

– Büszkék vagyunk rá, hogy a banki szakember oktatás Magyarországon a Bankárképző nevéhez fűződik. Az elmúlt öt-tíz évben nem csak az oktatási, hanem a tanácsadói vonalunk is erőteljesen felfejlődött.

– Hogyan oszlik meg az arány?

– Ez minden évben változó, de most már 50-50 százalékos arányról beszélhetünk. A professzionális tanácsadás a tevékenységünk meghatározó része lett, ezen belül is a kockázatkezelés a meghatározó területünk, amiben piacvezetők vagyunk, amit jól példáz, hogy a mindent átalakító új tőkeszabályozást, a Bázel II bevezetést szinte összes nagy és középbanknál mi támogattuk, segítettük. Ezen kívül stratégiai tanácsadást is végzünk.

– Visszatérve az oktatáshoz, szeptembertől milyen tanfolyamaik indulnak?

– Húszféle különböző kurzusunk indul minden évben. Az egyik legfontosabb a Posztgraduális Bankdiploma programunk, amit mi csak BADI-nak hívunk.

– Kik jelentkezhetnek rá?

– Bárki, akinek van egyetemi vagy főiskolai végzetsége. A szakirányú végzettség nem feltétel.

– Milyen végzetséget ad?

– A Budapesti Corvinus Egyetemmel közösen egy Szakosító oklevelet adunk a hallgatóinknak.

– Kiknek javasolják ezt a képzést?

– Egyre több olyan hallgatónk van, aki ugyan banki területen dolgozik, de nincs rálátása a teljes bankvezetésre. A saját területét mélyen ismeri, de nem biztos, hogy tudja, a kapcsolódó területek pontosan mivel foglalkoznak, hogy dönt a menedzsment. A képzés egy átfogó bankszakmai képzést ad. A tanfolyamot egy bankszimulációs játék zárja le. Ilyenkor három napra összezárjuk a hallgatókat, és bankmenedzsmentet játszanak. Ez remek alkalom arra, hogy az előtte tanult összes tudásukat hasznosítsák, amellett hogy kipróbálják, hogy milyen döntéshozó pozícióban lenni.

– Mit javasol azoknak, akiknek nincs még diplomájuk?

– A Befektetéselemzői Diplomaprogramunkat, az EFFAS-t.  (EFFAS - European Federation for Financial Analysts Societies Az Európai Befektetéselemzők Egyesületeinek Nemzetközi Szövetsége.) A tanfolyam feltétele ugyan csak az érettségi, de a résztvevőknek a tanfolyam sikeres teljesítéséhez ajánlott néhány éves szakmai tapasztalattal rendelkeznie. Ezt a szintet azoknak ajánljuk, akik profi vagyonkezelőként, portfoliókezelőként szeretnének dolgozni, vagy senior pozícióba szeretnének kerülni ezen a szakterületen. A képzés nemzetközi oklevelet ad. A programhoz kapcsolódik egy CIIA vizsga (Certified International Investment Analyst) is, mely a CFA-el egyenértékű képesítést nyújt. Ez egy központi vizsga, amit Svájcból küldenek ide, így a hallgatóink nálunk is letehetik a vizsgát.

– Mit ajánl azoknak, akik nem a fővárosban élnek, vagy gondot okoz nekik az óralátogatás?

–  A Felsőfokú Bankszakmai Programunkat, a FEBI-t. Ezt a programot távoktatásban lehet végezni, és államilag elismert OKJ-s Szakképesített bankreferensi képesítést nyújt. A programra jelentkezhet mindenki, akinek legalább középfokú végzettsége van és érdeklődik a pénzügyek, bankszakmai ismeretek iránt vagy saját pénzügyei/banki ügyei hatékonyabb ellátásához szeretne szakmai ismereteket szerezni A normál FEBI képzés 2 éves, az intenzív FEBI 1 éves időtartamú. A FEBI hallgatók az alábbi elágazások valamelyikére szakosodhatnak: befektetés kezelési referens, lízing referens, nemzetközi pénzügyi referens, személyes pénzügyi referens vagy vállalatfinanszírozási és -értékelési referens.

– Milyen visszajelzéseik vannak a programokról?

– Az elmúlt 10-15 év azt mutatja, hogy nagyon alacsony például a lemorzsolódási arányunk. Aki eljön hozzánk, az végigcsinálja a tanfolyamokat, annak ellenére, hogy szigorú a követelményrendszerünk.

– Kik tanítanak önöknél?

– A saját stábunk tagjai mellett a Budapesti Corvinus Egyetem oktatói, és az élen lévő piaci intézmények vezetői. Így nem csak szakmai tapasztalatot, hanem kapcsolati tőkét is lehet nálunk építeni. 

eduline

 

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.