Új Hallgatói Centrum a Kossuth Klubban

A Zsigmond Király Főiskola új Hallgatói Centruma a Kossuth Klub épületében nyílt meg. A helyszín Budapest központjában, a Kálvin tértől két percnyi sétára található, így könnyen elérhető mindkét metróval és más közlekedési eszközzel is.

  • Eduline

Az új Hallgatói Centrum célja, hogy megkönnyítse a főiskolán tanulók életét. A hosszú ideje jól bevált elektronikus rendszer mellett itt is lehetőség nyílik a személyes ügyintézésre, mindezt barátságos környezetben.

A főiskola lehetőséget biztosít házi dolgozatok, évközi munkák leadására, a terminálokon hallgatóink jelentkezhetnek vizsgára, megnézhetik érdemjegyeiket, elolvashatják leveleiket. Mindezek mellett előre egyeztetett időpontban oktatóikkal is konzultálhatnak.

 

A kihelyezett tanulmányi osztály főként azoknak a hallgatóknak kíván segítséget nyújtani, akik távol laknak Óbudától, hiszen a főiskola épületében az eredeti nyitvatartási rendnek megfelelően működik a TO és a HIK.

 

2008. július 25-től, (péntek), azok akik a pótfelvételi időszakban alap(BA)/mester(MA) képzésre, vagy a szakirányú továbbképzések valamelyikére jelentkeznek, szintén igénybe vehetik a Hallgatói Központot, ahol a felvételi eljárásnak megfelelően intézhetik jelentkezésüket.

Minden részletre kiterjedő tájékoztatást követően átvehetik, kitölthetik, majd a helyszínen kapott csekk postai úton való befizetése utána a megfelelő mellékletekkel együtt leadhatják jelentkezési lapjukat.

www.zskf.hu

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.