Óvónőhiány: egyetemista hallgatók alkalmazása lehet a megoldás?

Országszerte rengeteg a betöltetlen óvónői státusz, de ez a szám a következő öt évben tovább emelkedhet. Egyes településeken már most igyekeznek felkészülni a várható szakemberhiányra: Kecskeméten például a Neumann János Egyetem Pedagógusképző Karának arra vállalkozó nappalis hallgatói heti két napot pedagógiai asszisztensként dolgozhatnak a helyi óvodákban.

  • Eduline

A pedagógushiány Bács-Kiskun megyében is komoly gondokat okoz, ezért a Neumann János Egyetem Pedagógusképző Kara a helyzetre reagálva korábban már együttműködési megállapodást kötött a Ceglédi, a Kecskeméti és a Szolnoki Tankerületi Központokkal és tavaly szeptemberben beindította a partnerségi tanítóképzést.

Ennek lényege, hogy az arra vállalkozó nappali tagozatos hallgatók hetente két napon – csütörtökön és pénteken – 8-8 órában pedagógiai asszisztensként dolgoznak a három tankerület egyik iskolájában, egyetemi előadásaikat, szemináriumaikat pedig a hét első három napjára sűrítik össze. Félállású munkájukat közalkalmazottként munkaviszonyban végzik, és a pedagógiai asszisztensek bérének felét kapják meg (jelenleg havi bruttó 105 ezer forintot) - írja a baon.hu.

A hallgatók visszajelzései alapján bevált a módszer, ezért pedagógusképző kar ez év szeptemberétől ezt a partnerségi képzést szeretné bevezetni a kecskeméti önkormányzati fenntartású óvodákban is.

A szerdai sajtótájékoztatójukon azt is kihangsúlyozták, hogy természetesen a felvételt nyert hallgatóknak nem lesz kötelező részt venni a partnerségi képzésben, ez csak egy választható lehetőség, de az előnyök miatt mindenképpen ajánlott.  A hallgatók ugyanis így már félé év alatt sokkal nagyobb gyakorlatra tethetnek szert, mint a hagyományos keretek között 3-4 év alatt.

Egy ábra a tanárhiányról: akkor most létezik vagy sem?

Itt egy ábra, ami nem a minisztérium álláspontját tükrözi a jelenlegi tanárhiányról. Érdemes jobban szemügyre venni.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.