szerző:
Eduline

A hagyományos különórák és kurzusokkal szemben egyre nagyobb teret hódít az online oktatás és közösségi tudásmegosztás, ami lehetőséget biztosít arra, hogy bárkitől tanulhassunk, aki ért a szakterületéhez. Miért éppen te maradnál ki belőle?

©

Egyre szélesebb körben terjed az online oktatás hazánkban, hiszen már utazás közben vagy egy ebédszünet alatt is el lehet végezni egy-két leckét az okostelefonunkon. Egyre kevesebbeket kell meggyőzni arról, hogy az élethosszig tartó tanulás és az önképzés a hagyományos oktatásban megszerzett papírok után nem valami kis extra, hanem a szellemi frissesség és a munkára való alkalmasság, a rugalmasság záloga.

Az online oktatás erre ad lehetőséget, jellegéből fakadóan rengeteg időt takarít meg a tanulóknak és az oktatóknak is. Korábban bemutattuk, hogy magyar online oktatásban feltörekevő Webuni sajátos lehetőséget nyújt a tanároknak, akik megoszthatják tudásukat rögzített tananyag formájában. Ez olyan előnyökkel jár, hogy a tanár sem aprózódik fel a különórák miatt, hiszen elég egyszer rögzítenie, amivel sokkal több diákot érhet el. A tanulók számára is előnyös, hiszen akkor és ott tanulhatnak, amikor az a legalkalmasabb.

A költséghatékonyság ugyancsak kiemelkedő, hiszen a tanár egy rögzített tananyagért sokszoros jövedelemre tehet szert, a diákok pedig a fokozatosan növekvő összegű különórákhoz képest kedvezőbb áron tanulhatnak.

A Webuni Akadémia célja, hogy megmutassa, ez “való mindenkinek”, hogy gyakorlatilag mindenkiből lehet oktató, aki megbízható tudással rendelkezik a szakterületén. Bár sokan idegenkednek a technológiától, azonban a számukra kidolgozott programmal mindenkit felkészítenek saját kurzus összeállítására. Az Akadémia a téma-választástól kezdve a kurzus teljes elkészítésén át a kész anyagok értékesítéséig mindenben támogatást nyújt és összefogja az oktatókat. Célja egy aktív, tanulni és tanítani vágyó közösség megteremtése, és velük minőségi, hasznos és piacképes tudásanyagok létrehozása.

A Webuni platform működéséről és a Webuni Akadémia programban való részvételről október 10-én, a Kaptár coworking irodában megrendezésre kerülő előadáson tudhat meg többet.

A HVG-vel együttműködésben a Webuni Akadémia első bevezető Taníts Te is online! című ingyenes előadására október 10-én a Kaptárban kerül sor. Az érdeklődők az előadásra szóló regisztrációt itt adhatják le. További bevezető előadásokra kerül sor október 12-én és 19-én.