"A szövegértés nem volt egyszerű, az érvelés ajándék téma volt"

Milyen volt a középszintű magyarérettségi? Az Eduline-olvasók szerint volt már ennél nehezebb feladatsor. A következőkben elolvashatjátok a diákok véleményét.

  • Eduline

A rémhírek ellenére szerintem a szövegértés nem volt nehéz. Én a hivatalos levelet válaszottam, amire egy kis gyakorlással úgy gondolom, fel lehetett készülni. Harmadik feladatként a novellaelemzést választottam, amivel vannak fenntartásaim, de összességében úgy gondolom, hogy volt már ennél nehezebb magyar feladatsor.

Szerintem és az osztályom szerint is jó feladatok voltak, ami nehézséget okozott az a táblázatos feladat a szövegértésben.

A szövegértés nem volt egyszerű, de odafigyelve én mindenhova tudtam írni (kérdés, hogy jó-e amit írtam, de szerintem jó). Utána érvelést választottam, az ajándék téma volt. Második részben a novellát csináltam szerintem az sem volt egyszerű, de nehéz sem, remélem jó lesz. Első résznél páran mondták, hogy kevés volt az idő, én éppen be tudtam fejezni, talán 5 perccel előbb.

A szövegértés sok olyan kérdést tartalmazott, amelyeket nehezen lehetett értelmezni. Az érvelés könnyű volt, a gyakorlati szövegalkotás is. A verselemzés sem volt nehéz, két ismert író versét kellett elemezni. A novellaelemzés is megoldható volt.

Közzétette az Oktatási Hivatal a középszintű magyarérettségi feladatsorait és a hivatalos javítókulcsot - itt találjátok a dokumentumokat.

A középszintű magyarérettségi szövegértési feladatsoráról itt találjátok az első infókat.

Az érvelésről és a gyakorlati szövegalkotásról pedig itt olvashattok.

Egy novellát, egy József Attila- és egy Radnóti-verset is kaptak magyarból a középszinten érettségizők

Egy Mándy Iván-novellát, egy József Attila- és egy Radnóti Miklós-költeményt kaptak az érettségizők a középszintű írásbeli második részében.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.