Jogosítvány nélküli sofőr gázolt el egy gyereket a gyömrői iskola előtti zebrán
Az iskolája előtti zebrán kelt át egy alsó tagozatos diák, amikor egy jogosítvány nélküli, eltiltás hatálya alatt álló sofőr elgázolta. A gyereket kórházba szállították.
Az iskolája előtti zebrán kelt át egy alsó tagozatos diák, amikor egy jogosítvány nélküli, eltiltás hatálya alatt álló sofőr elgázolta. A gyereket kórházba szállították.
Hat hónapra eltiltották a vezetéstől azt az autóst, aki fittyet hányt a gyalogosokra és a közlekedési szabályokra Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.
Azt szeretnék, hogy az Állatorvostudományi Egyetem hallgatóit a későbbieknek ne lehessen propagandacélokra felhasználni.
A zebrák mellett a kormányfő az egyetemistáknak arról is beszélt, hogy a magyar politika szerinte "tele van baromságokkal", a zebráját pedig Gáspár Győző "zebraügyi biztos" választotta ki számára a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
A magyar lakosság kétharmada nem érzi magát biztonságban a gyalogátkelőkön egy friss kutatás szerint, ezért a gyerekeiket is egyre később engedik egyedül az iskolába.
Rendhagyó időpontban demonstráltak a pedagógusok az egyik Budapest felé tartó összekötő útnál.
Hiába tart még a vakáció, mindegy, hogy tűz a nap vagy esik az eső, ma is volt és jövő héten is lesz Zebraszerda, mint ahogy az elmúlt hónapokban minden héten.
Nem tanár vagy diák. Szülő. Az oktatás helyzetét azonban ő is siralmasnak látja.
A diákok több mint fele az élelmiszerek és a közlekedés árából akar engedményeket, nem a zene vagy a divatcikkek terén.