Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyik diploma átlagkeresete sem érte el a bruttó 400 ezer forintot. Összegyűjtöttük az öt legrosszabbul fizető mesterdiplomát. Bölcsészettudományi, művészeti és társadalomtudományi képzési területek diplomájával.
A Diplomás Pályakövetési Rendszer 2023-as adataiból kiderült, hogy a 2020/2021-ben végzettek közül, milyen mesterdiplomával kerestek bruttóban a legkevesebbet 2022 decemberében. A felmérés szerint a bölcsészettudományi, művészeti és társadalomtudományi képzési területek diplomáival lehetett a legrosszabbul keresni.
Ezzel az öt diplomával lehetett a legkevesebbet keresni 2022-ben:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.