Egyre közelebb kerül a négynapos munkahét, van, ahol már aktívan tesztelik

Máshol pedig a hatnapos munkahetet vezették be.

  • Tornyos Kata

Egy új kísérleti projektet indítanak Angliában a négynapos munkahét mellett kampányolók. A novemberben kezdődő projektre már jelentkezhetnek a nagyvállalatok, az eredményeket pedig 2025 nyarán mutatják be a kormánynak – írta meg a Guardian. A kezdeményezést aktívan ellenezte a konzervatív kormány, de most abban reménykednek, hogy a választásokon elsöprő győzelmet arató Munkáspárt kormánya fogékonyabb lesz a változásra.

A négynapos munkahétért folytatott kampány – aminek fontos szempontja, hogy a fizetés ne csökkenjen - az utóbbi években kapott lendületet, különösen a koronavírus-járvány miatti karantén után, hiszen ekkor hozzászoktak az emberek a home office előnyeihez. Már korábban is volt egy kísérleti projekt az országban 2022-ben, ezen összesen 61 vállalat vett részt. Közülük 54 cég másfél évvel később is fenntartotta a rendszert.

Hasonló próbálkozások zajlottak Németországban, Portugáliában, Spanyolországban és Izlandon is.

A mostani kísérletben a négynapos munkaheten túl a rugalmas kezdési és befejezési időpontokat és egy tömörített munkaidőt is tesztelni fognak majd. Az utóbbi lényege, hogy az emberek ugyanannyi órát dolgoznak, de kevesebb nap alatt.

4 napos munkahét: miért nem működik itthon?
Kiegyensúlyozottabb munka és magánélet, kevesebb stressz és hatékonyabb munkavégzés - csak néhány előny, amit azok a cégek a tapasztalnak, ahol bevezették a négynapos munkahetet. Azonban a gyakorlatban nem olyan könnyű megvalósítani, így itthon is van olyan cég, ahol a próbálkozás kudarcba fulladt.

Görögországban indul a hatnapos munkahét

Míg Angliában és Nyugat-Európában a négynapos munkahét bevezetésén dolgoznak, Görögországban kötelezhetők lesznek a munkavállalók július 1-jétől a hatnapos munkahétre az építőiparban, a mezőgazdaságban és a szolgáltatói szektor bizonyos területein a munkaerőhiány miatt.

Ahol nem kötelezhető a munkaadó felől, ott a munkavállaló beleegyezésével van erre lehetőség, de a Deutsche Welle anyaga szerint a gyakorlatban ez nehezen ellenőrizhető, így lényegében a munkavállalókat itt is rábírhatja a munkavállaló arra, hogy hat napot dolgozzanak.

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.