Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint szeptemberben a bruttó és a nettó átlagkereset 9,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
A teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete 428 100, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlabér 284 700 forint volt - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó kereset mediánértéke -, aminél ugyanannyian keresnek többet, mint ahányan kevesebbet - 349 300 forint volt. Ez 8,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az iparban átlagosan 446 700, az építőiparban 345 700, a kereskedelemben 397 300 forintot volt az átlagkereset. A vendéglátásban 9,3 százalékkal nőttek a keresetek és 272 600, az infokommunikáció területen pedig 714 400 forintra rúgtak átlagosan. Az egészségügyben 36,7 százalékos emelkedéssel 542 400 forintra nőtt a közfoglalkoztatottak nélkül számolt átlagkereset, míg az oktatásban 385 ezer forinton állt szeptemberben, ami 7,1 százalékos növekedést mutat - írja a KSH friss beszámolójában.
Melyik diploma éri a legtöbbet?
Mennyit érnek a felvételi legnépszerűbb képzései? Ebben a cikkben megnéztük, mennyit kereshettek gazdálkodási és menedzsment, kereskedelem és marketing vagy pszichológia szakos diplomával.
Az alapképzéseken végzettek havi bruttó átlagjövedelme 345 468 forint. A legjobban az informatikai, az államtudományi és a műszaki diplomások keresnek, míg a legalacsonyabb fizetéssel a művészetközvetítési, a pedagógus- és a hitéleti képzést végzett hallgatók számolhatnak – mindhárom területen bruttó 210-220 ezer forint az átlagbér.
A friss statisztikákból kiderül, hogy a pedagógusok fizetése kifejezetten alacsony, majdnem 90 százalékuk a szakmájában tud elhelyezkedni. Ezt a képzési területet - ebből a szempontból - csak a műszaki és az informatikai szakok előzik meg, míg a legnehezebben az államtudományi, a művészetközvetítési és a sporttudományi képzések egykori hallgatói találnak a diplomájuknak megfelelő munkát.
| Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).