Friss felmérés: több mint 244 ezer forintos a 30 év alattiak átlagfizetése

A fiatalok 49 százaléka továbbra is alacsonyabb béremeléssel számol a jövőben, 24 százalékuk pedig nem vár számol többel.

  • Csik Veronika

Az idei év első felében a legalább öt fős cégeknél, állami vagy jelentős nonprofit szervezeteknél dolgozó 20-29 évesek a hivatalos statisztikai adatok alapján – a különböző kedvezmények nélkül –

nettóban több mint 244 ezer forintos átlagfizetést kaptak havonta.

Ez 7,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 227 ezres összeget - írja a Világgazdaság.

A jelek szerint a dolgozó fiatalok egy része borúlátónak mondható, ha a fizetésük alakulása kerül napirendre. Bár valóban nőtt a huszonévesek nettó fizetése, a dolgozó fiataloknak csak a 23 százaléka számít 3-5 százaléknál nagyobb meghaladó fizetésemelésre a következő egy évben - írja az oldal a K&H ifjúsági indexéhez készült reprezentatív kutatásra hivatkozva.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.