"Merre tovább?" - már kitölthető a nyolcadikosok online pályaorientációs tesztje

Ez az utolsó évetek az általános iskolában, de nem tudjátok, hogy milyen iskolatípusban lenne érdemes továbbtanulnotok? Valamilyen szakma, vagy inkább gimnázium illik hozzátok? Ezekre a kérdésekre segít választ találni az országos pályaorientációs teszt, amelyet az idei tanévtől minden nyolcadikosnak kötelező kitöltenie.

  • Eduline

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az idei tanévtől minden nyolcadikosnak ki kell töltenie egy 45 perces online kérdéssort szeptember 21. és október 12. között. A pályaválasztással foglalkozó pszichológusok által összeállított teszt segítségével a tanulók készségei alapján határozzák meg, hogy milyen pályát érdemes választaniuk - ismertette akkor Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) köznevelési elnökhelyettese.

Azóta elérhetővé vált a Merre tovább? oldala, illetve a pályaorinetációs kérdéssor. Ezt minden nyolcadikosnak kötelező kitöltenie a tanév kezdetén, és ennek teljesítését igazolnotok is kell az iskolátok felé. Ehhez szükségetek lesz az országos kompetenciaméréshez használt és az iskolátoktól kapott mérési kódotokra, amit az osztályfőnökötöktől tudtok elkérni.

A tesztet név nélkül kell kitöltenetek, az eredményt is csak ti fogjátok látni, illetve akinek megmutatjátok azt. Célszerű azonban a szüleitekkel, vagy egy olyan személlyel átbeszélnetek az eredményt, akiben megbíztok. Fontos ugyanakkor, hogy a kérdéssor kitöltése önmagában nem elegendő a megfelelő továbbtanulási irány kiválasztásához. Ez csak ötleteket ad számotokra, amit mérlegelve és továbbgondolva megtallhatjátok a hozzátok leginkább illő pályát.

A pályaorientációs teszt 86 kérdésből áll, ahol a nemeteken, a születési éveteken és a lakóhelyetek típusán kívül minden állításnál az "Így van", "Nem így van" és a "Nem tudom eldönteni" válaszlehetőségek közül választhattok. Ha minden kérdésre válaszoltatok, kaptok egy visszajelző lapot, amit letölthettek, kinyomtathattok, elküldhettek e-mailben, illetve a jobb felső sarokban található linkre kattintva igazolhatjátok, hogy kitöltöttétek.

Lejjebb olvashatjátok az értékelést. A válaszaitok alapján a hozzátok leginkább illő hat ágazatot, továbbtanulási irányt fogjátok látni. A táblázatban azt is feltüntetik, hol tudtok tájékozódni az adott ágazattal kapcsolatban. A teszt az érdeklődésetekkel és a kompetenciáitokkal kapcsolatos százalékos kimutatást is készít.

merretovabb.oktatas.hu
merretovabb.oktatas.hu
merretovabb.oktatas.hu

A teszt kitöltéséhez kattintsatok ide.

Szakmát tanulnátok, de nem tudjátok, melyik illiik hozzátok? Ha bizonytalanok vagytok, ezekkel az ingyenes tesztekkel kicsit közelebb kerülhettek a válaszhoz:

Milyen szakma illik hozzátok? Ingyenes teszt a választáshoz

Hamarosan kezdődik a középiskolai felvételi és a középiskolásoknak is dönteni kell arról, merre tovább. Ha bizonytalanok vagytok, ezekkel az ingyenes tesztekkel kicsit közelebb kerülhettek a válaszhoz.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.