Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Írtatok egy nyerő önéletrajzot, és be is hívtak az állásinterjúra? Most összeszedtünk néhány gyakori kérdést, ami előfordulhat az interjún.
„Melyek a legjobb és legrosszabb tulajdonságai?”
Ezt a kérdést szinte mindig felteszik az állásinterjún, ezzel ugyanis az önképetekre kíváncsi a HR-es. Éppen ezért, érdemes már előre átgondolnotok, hogy mit fogtok válaszolni, mivel a tétovázással olyan benyomást keltetek, mintha nem ismernétek magatokat eléggé - ez pedig meglehetősen rossz kezdés. A túlzott magabiztosság vagy a sok önkritika szintén rossz fényben tüntet fel titeket, ezért érdemes mások véleményét említenek a sajátotok helyett - például: „A korábbi főnököm szerint megbízható vagyok, mert…”. Az is nagyon fontos, hogy a válaszotokat mindig támasszátok alá az önéletrajzotok egyes elemeivel - például: „csapatjátékos vagyok - az egyetemen több éven keresztül voltam az X projekten dolgozó csapat tagja”.
„Miért pályázta meg ezt az állást?”
Nagyon fontos, hogy érezhető legyen, mennyire motiváltak vagytok. Az interjúztatót ugyanis az egyáltalán nem érdekli, hogy már milyen régóta kerestek állást, az pedig pláne nem, hogy a pénz az elsődleges motiváció számotokra. Ehelyett beszéljetek arról, miért szimpatikus a vállalat, mi tetszik a pozícióban, ha pedig arra is kitértek, hogy a munkáltató mit nyerne veletek, az pluszpont.
„Mennyit tud a cégről?”
Az előző kérdéssel szorosan összekapcsolódik, ugyanis ez is sokat elárul arról, mennyire vagytok motiváltak. A legjobb, ha még a pályázás előtt utánanéztek a cégnek, így nem fog felkészületlenül érni benneteket a kérdés.
„Hogyan képzeli el magát öt év múlva?”
Ha csak átmeneti állást kerestek, akkor sem szabad kihangsúlyoznotok, hogy nem terveztek előre három-öt évre. Gondoljatok arra, mit szeretnétek elérni az adott cégnél öt év alatt, és erről beszéljetek. Az is fontos, hogy csak a szakmai terveitekről faggathat az interjúztató, vagyis a családalapításról, külföldre költözésről és hasonló magánéleti ügyekről nem kérdezhet titeket.
Pályakezdőként kerestek munkát? Ezekre érdemes figyelni
Az álláskeresés folyamata soha nem egyszerű folyamat, főleg ha pályakezdőként vágtok bele. Összeszedtünk néhány fontos információt és tanácsot, ami hasznotokra válhat a keresési folyamatban.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.