Vendéglátás, idegenforgalom, kereskedelem: ezeken a területeken sok diák találhat munkát

1200-1300 forintos átlagos órabérért dolgozhatnak a diákok – mondta az M1-nek az egyik iskolaszövetkezet vezetője.

  • Eduline

Majzik Nándor, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet cégvezetője azt mondta az M1 Summa című műsorában: a tapasztalat hiánya a nyári diákmunkák esetében is behatárolja a munkaköröket.

Leginkább a standos munkák, turisztikai, idegenforgalmi feladatok vagy a vendéglátás jöhet szóba. Illetve azok a munkák, amelyek egész évben elérhetők: az árufeltöltés, a pénztár, az egyszerű fizikai és pakolós vagy az irodai munkák, mint a szkennelés, adatrögzítés – mondta a szakértő.

Majzik Nándor azt mondta: jelenleg bruttó 1200-1300 forintos átlagos órabérért tudnak dolgozni a diákok, de előfordul, hogy 1500-1800 forintot is tud keresni egy tanuló. Ez utóbbi elsősorban Budapestre jellemző, a vidéki településeken nagyjából tíz százalékkal alacsonyabbak a bérek.

Diákmunka: fontos az írásbeli szerződés, a bérnek is szerepelnie kell benne

Diákként is ragaszkodni kell az írásban megkötött - az alapbért, a munkakört, a munkaviszony időtartamát, jellegét és a munkavégzés helyét tartalmazó - munkaszerződéshez, hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.