Az egyetemisták felének már van gyakorlati tapasztalata, amikor elkezdenek dolgozni

Minden harmadik egyetemista dolgozik a tanulmányai mellett, 50%-uk kifejezetten azért, hogy még a diploma megszerzése előtt legyen munkatapasztalata.

  • Eduline

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban minden harmadik egyetemista egész évben, a szüneteket és a vizsgaidőszakot beleértve is dolgozik a tanulmányai mellett. Közülük minden második hallgató véli úgy, hogy munkája szorosan kapcsolódik felsőoktatási tanulmányaihoz, és szintén 50%-uk nyilatkozott arról, hogy azért dolgoznak, mert még a diploma megszerzése előtt szeretne munkatapasztalatot szerezni - írja közleményében a Adecco Csoport.

Az egyetem alatti munkatapasztalat – történjen az bármilyen területen – egyértelműen előnynek számít a munkaerőpiacon. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ugyanis azt látjuk, hogy a frissdiplomásokkal és a fiatal munkavállalókkal szemben is egyre nagyobb elvárás, hogy rendelkezzenek szakmai tapasztalattal. Ennek hiányában ugyanis több visszautasítást kapnak az állásinterjúkon, mint amennyi zöld jelzést, aminek következtében egy idő után demotiváltakká válhatnak, és feladhatják azon törekvéseiket, hogy a tanulmányaiknak megfelelő szakmában helyezkedjenek el” – mondta el Goszleth Gábor, a magyarországi Adecco Kft. értékesítési igazgatója.

2500 forintot is kereshet óránként az a diákmunkás, aki jól beszél nyelveket

Az idén átlagosan 10 százalékkal nőttek a diák órabérek az év elejéhez képest a munkaerő-piaci trendekhez igazodva, így bruttó 1500-2500 forint között alakulnak - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) tagcégei legfrissebb adatai alapján.

  

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.