Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Csütörtöktől lehet regisztrálni a kormány által indított Diplomamentő programra, és várhatóan április végén el is indulnak az angol, a német és a francia nyelvtanfolyamok - hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) közös, csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikai államtitkára kiemelte: kibővítették a válaszható nyelvek körét, így nemcsak angol és német, hanem francia kurzusokat is tartanak majd. Különböző intenzitású tanfolyamok, így 120, 180 vagy 240 órás közül lehet majd választani, a maximálisan adható támogatás fejenként 300 ezer forint lesz.
Pákozdi Szabolcs, a programot megvalósító OFA ügyvezető igazgatója elmondta: a március 10-i határidőig mintegy 160 képző intézmény pályázata érkezett be az OFA-hoz; ezek feldolgozását még a héten elkezdik. Az egyéni érdeklődők április 4-ig regisztrálhatnak, de a regisztráció még nem minősül pályázatnak. A pályázati kiírások várhatóan április közepén jelennek meg, és azok is pályázhatnak, akik előzetesen nem regisztráltak.
Pákozdi Szabolcs hangsúlyozta: a programra olyanok jelentkezhetnek, akik államvizsgájukat a hazai felsőoktatásban sikeresen teljesítették, és ezt igazolják, vagyis már csak a nyelvvizsga hiányzik ahhoz, hogy átvegyék diplomájukat. További feltétel, hogy ne álljanak hallgatói jogviszonyban, és vállalják az államilag elismert nyelvvizsga megszerzését, valamint rendelkezzenek alapfokú nyelvismerettel.
Hozzáfűzte: a regisztráció és a jelentkezés is elektronikusan zajlik majd. A programot az eredeti, 2015. augusztus 15. helyett 2015. december 31-ig meghosszabbították, vagyis eddig kell nyelvvizsgát szerezniük a résztvevőknek. Az ügyvezető igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy azok is jelentkezhetnek, akiknek csak a nyelvvizsga egyik része van meg.
Czomba Sándor elmondta: több 10 ezer diploma "porosodik" a felsőoktatási intézmények tanulmányi osztályain azért, mert a hallgatóknak már csak a nyelvvizsgájuk hiányzik a diplomához. A 3 milliárd forint forrásból megvalósuló Diplomamentő program körülbelül 10 ezer fiatalnak segíthet - tette hozzá.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy több mint 6000 olyan regisztrált álláskeresőt tartanak nyilván, akinek már csak a nyelvvizsga hiányzik a diplomához. A diplomások foglalkoztatási rátája az európai uniós átlag közelében van, vagyis a magyar munkaerőpiac is díjazza a tudást, a magasabb végzettséggel rendelkezők könnyebben elhelyezkednek, a program javítja munkaerő-piaci esélyeiket - hangsúlyozta.
Elsősorban azoknak szánják a tanfolyamokat, "akik már tettek valamit", vagyis rendelkeznek alapfokú nyelvtudással, ugyanakkor nem kell alapfokú nyelvvizsga-bizonyítvány a képzés megkezdéséhez; a képző dönti el, megfelel-e a képzés megkezdéséhez szükséges szintnek a pályázó - jelezte Czomba Sándor.
Hozzáfűzte: az előzetes regisztráció keretében lehetőség lesz megjelölni más nyelveket is, ez egyelőre annak felmérését szolgálja, hogy milyen nyelvismerete van még a jelentkezőknek, és ha később lesz még forrás, akkor azokat a nyelveket is bevonják a programba.
Pákozdi Szabolcs kiemelte: minden megyében, összesen 73 helyszínen szeretnék elindítani a képzéseket, az időpontok és az intenzitás rugalmas lesz, a jelentkezők választhatják ki a nekik megfelelőt. A pályázás során előnyben részesítik a regisztrált álláskeresőket, és azokat, akiknek lakhelyén az országos átlag felett van a munkanélküliségi ráta.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).