Nyelvvizsga nélkül nincs diploma: a jogászok is rosszul jártak

A művészeti, bölcsészettudományi, jogi és gazdaságtudományi képzési területen a legmagasabb azoknak a hallgatóknak az aránya, akik az abszolválás után nem szereznek rögtön diplomát. A közigazgatási, rendészeti és katonai, illetve a pedagógusképzésen tanulók közül tízből kilenc hallgató a nyelvvizsga hiánya miatt nem veheti át az oklevelet - derül ki az Educatio Frissdiplomások 2012 című tanulmányából.

  • Eduline
Diplomán Túl - Frissdiplomások 2012
Diplomán Túl - Frissdiplomások 2012

Mennyit keresnek, és hány hónap alatt találnak állást a friss diplomások? Cikksorozatunkat itt találjátok, az egyetemekre, főiskolákra lebontott adatokat pedig itt nézhetitek meg.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.