Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A korai nyelvfejlesztés kisebb csodáját mutatta be egy televíziós tehetségkutatóban.
Bella igazán szerencsés helyzetben lehet, hogy szülei korán odafigyeltek a gyerekkori nyelvfejlesztésre.
Tökéleteshez közeli kiejtéssel beszél és olvas angolul, németül, spanyolul, franciául, kínaiul és arabul. Érdekesség, hogy maguk a műsor készítői is vétettek egy-két nyelvi hibát, de ez nem zavarta meg a kislányt, mindenkivel beszélgetett és apróbb feladványokat oldott meg, ezzel is bizonyítva, hogy nem csak betanult dologról van szó - ezt a fórumokon is elismerték.
A 4 legjobb nyelvoktató app gyerekeknek
Iskolai nyelvórák? Nem árt rásegíteni egy-két színes-szagos nyelvoktató alkalmazással. Már gyerekként érdemes elkezdeni az idegen nyelvek tanulását, de mi van, ha az iskolában nem elég izgalmas a nyelvóra? Ma már a rajzfilmcsatornák is szinkronizáltak, így onnan sem lehet tanulni, de szerencsére itt vannak nekünk az alkalmazások.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.