Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Nemzeti Sütibank közleménye szerint édességek eladásából finanszírozzák majd azoknak a diákoknak a nyelvtanulását...

A Nemzeti Sütibank közleménye szerint édességek eladásából finanszírozzák majd azoknak a diákoknak a nyelvtanulását, akiknek nincs pénzük különórákra járni - írja az Élelmiszer Online.
Az első Sütibank-fiókok a Balatonon, Sárváron, és Budapesten nyílnak. A tervek szerint jövőre már 6-9 településen, három év múlva pedig 20-25 helyen lenne ilyen speciális cukrászda.
Az új karitatív akciót az Első Jótékonysági Fagylaltgyár mintájára hozták létre, amely az élelmiszeripari vállalatok támogatásával jött létre, és nyaranta gyermekeket utaztat a Balatonra. A Nemzeti Sütibank a tanév ideje alatt működik, és elsősorban olyan diákok nyelvtanulását támogatják, akik a munkaerőpiacon is értékelhető módon szeretnének megtanulni valamely idegen nyelven - mondta Éskovács Péter, a karitatív akciók kommunikációs vezetője.
Elsősorban a turizmusban elhelyezkedők nyelvtudását szeretnék erősíteni: sok esetben még a nagyobb fürdők pénztáraiban és gyakorta a szállodákban sem beszélik a vendégek nyelvét. Sok olyan fürdő működik, ahol senki sem beszél például csehül, szlovákul, oroszul, holott ezek a területek egyre fontosabb szerepet töltenek be a magyar turizmusban - áll a közleményben.
A kontinens más országaihoz képest is lenne felzárkóznivalónk: az EU lakosainak mintegy 45 százalék beszél valamilyen idegen nyelvet, míg a magyarok mindössze 25 százaléka rendelkezik használható nyelvtudással.
A Nemzeti Sütibank céljai között szerepel az is, hogy felélessze az otthoni sütés hagyományát, népszerűsítse a klasszikus hazai édességeket a magyar családok és a külföldről érkező turisták körében - írják.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.