Mégsem kaphatnak nyelvvizsga nélkül diplomát az egyetemisták?

Hiába szavazta meg kedd hajnalban a parlament a hároméves "nyelvvizsga-amnesztiát", két nappal az új felsőoktatási...

  • Szabó Fruzsina
Szabó Péter Dániel

Hiába szavazta meg kedd hajnalban a parlament a hároméves "nyelvvizsga-amnesztiát", két nappal az új felsőoktatási törvény zárószavazása előtt ismét átírhatják a könnyített diplomaszerzésről szóló passzusokat.

Az oktatási bizottság eredeti javaslatában az állt, hogy 2013 és 2016 között azok az egyetemisták és főiskolások is megkaphatják diplomájukat, akik a záróvizsgát követő három évben nem szereztek nyelvvizsgát.

Ha azonban az országgyűlés pénteken rábólint a nemzetierőforrás-miniszter szerdai, zárószavazás előtti módosító indítványára, mégnem automatikusan kapják majd meg diplomájukat a 2013 előtt végzettek. Réthelyi Miklós javaslata alapján csak azok vehetnék át az oklevelüket, akik a felsőoktatási intézményük saját szervezésű idegen nyelvi vizsgáján megfelelően teljesítenek, vagyis nyelvvizsgát nem, de nyelvtudást tőlük is kérnének.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.