Még változhatnak a "diplomamentő" program szabályai

A héten folytatódnak az egyeztetések a kormány Diplomamentő programjáról - közölte a Nyelvtudásért Egyesület kedden.

  • MTI
Túry Gergely

A héten folytatódnak az egyeztetések a kormány Diplomamentő programjáról - közölte a Nyelvtudásért Egyesület kedden. A szervezet közleményében felidézte, hogy előző nap a Nyelvtudásért Egyesület és a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (NYESZE) képviselő szakmai egyeztetésen vettek részt Czomba Sándorral, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkárával és Pákozdi Szabolccsal, az Országos Foglalkoztatási Alap (OFA) vezetőjével a 3 milliárd forint összköltségvetéssel meghirdetett Diplomamentő program megvalósításának részleteiről. A diplomamentő programról szóló részletes összefoglalónkat itt olvashatjátok el.

Emlékeztetett arra, hogy a nyelvoktató szakma képviselői javasolták az NGM és az OFA számára a programban potenciálisan résztvevő nyelvtanulók körére vonatkozó megkötések feloldását, továbbá azt, hogy a tanfolyamokat szervező nyelviskolák kiválasztási szempontjaiként a többéves, tényleges nyelvoktatási tapasztalatot, bizonyított szakmai felkészültséget és az adott körzetekben a helyi működést jelöljék meg.

A szakmai szervezetek javasolták továbbá, hogy az NGM a képző intézmények számára meghirdetett pályázat feltételei között a valamennyi nyelvi készséget külön-külön ellenőrző előzetes tudásfelmérést, valamit konkrétan megfogalmazott, szigorú oktatási- és nyelvvizsga-követelményeket szerepeltessen. Mint írták: a szakmai szervezetek javaslatainak többségét az NGM és az OFA vezetői nyitottan fogadták, a javasolt szakmai irányokkal és az oktatási adminisztráció könnyítésére vonatkozó kérésekkel nagyrészt egyetértettek. 

A program előkészítése a nyelvi képzők kiválasztására szolgáló pályázat feltételeinek kidolgozásával a héten folytatódik. Ennek véglegesítésében az államtitkár szerint továbbra is számítanak a szakmai szervezetek véleményére és javaslataira - közölte az egyesület.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy korhatár nélkül lehet jelentkezni márciustól a Diplomamentő programra. Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár döntése értelmében ugyanakkor bekerül a választható nyelvek körébe a német és az angol mellé a francia nyelv, továbbá nem lesz állampolgársághoz kötve a programba való belépés.

A január 22-én bejelentett Diplomamentő programmal a kormány annak a mintegy 10 ezer fiatalnak a nyelvtanulását támogatja, akik már leállamvizsgáztak, nincs hallgatói jogviszonyuk, de a nyelvvizsga még hiányzik a diplomájukhoz.

Erre 3 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre. A programot eredetileg legfeljebb 35 évesek magyar állampolgároknak szánták, és angol, valamint német nyelvtanfolyamokhoz lehetett volna igénybe venni.

Az NGM-hez több észrevétel érkezett a bejelentés óta; ezek közül a legtöbb javaslat a potenciális résztvevők részéről a 35 éves korhatárral, a program francia nyelvvel történő kibővítésével, valamint a pályázók körének magyar állampolgárokra korlátozásával kapcsolatban jött.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.