Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Már az anyaméhben elkezdődik az anyanyelv tanulása - vélik svéd és amerikai kutatók, akik születésük után 30 órával...

Már az anyaméhben elkezdődik az anyanyelv tanulása - vélik svéd és amerikai kutatók, akik születésük után 30 órával vizsgáltak újszülötteket. Azt már kimutatták a szakemberek, hogy a magzat a méhben töltött utolsó hetei alatt képes felismerni anyja hangját és egy-egy dallamot. Az új vizsgálatok alapján azonban úgy tűnik, hogy ennél jóval többre képesek.
A negyven csecsemő között akadt fiú és lány, amerikai és svéd. Mindegyiküknek cumit adtak a szájába, és svéd, illetve angol beszédet hallgattattak velük. A kutatók megfigyelései szerint az angol anyanyelvű anyák csecsemői buzgóbban kezdtek cumizni, amikor svéd beszédet hallottak, mint amikor angolul szóltak hozzájuk. Ugyanez történt megfordítva a svéd csecsemőkkel: ők az angol beszéd hallatán kezdtek intenzívebb cumizásba. A kutatók szerint az anyanyelvre és az idegen nyelvre adott különböző reakció azt jelenti, az újszülöttek képesek meghallani a különbséget.
Patricia Kuhl, a Washingtoni Egyetem kutatója - akinek szakterülete a tanulási folyamatok és az agyműködés vizsgálata - úgy véli, hogy a nyelvtanulás már a terhesség utolsó heteiben elkezdődik, amikor a magzat hallása teljesen kifejlődött - adta hírül a The Local című svéd lap.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.