Több mint 65 ezer sikeres nyelvvizsgázó kapta vissza a nyelvvizsga árát

Az elmúlt két évben már több mint 65 ezer fiatal igényelte és kapta vissza a sikeres nyelvvizsgájának az árát, ami összesen kétmilliárd forintnyi összeget jelent.

  • Eduline

Az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott tájékoztatás szerint a kedvezményes lehetőséggel 2018. január 1. és 2019. november 30. között 65 247-en éltek, ami azt jelenti, hogy a kormány közel kétmilliárd forintot fizetett eddig vissza - írta meg a Magyar Nemzet.

A középfokú vizsgákért átlagosan 28-34 ezer forintot kell fizetni a legnépszerűbb nyelvvizsgaközpontokban, a felsőfokú bizonyítvány megszerzése pedig akár 38 ezer forintba is kerülhet. Bár a pénzt mindenképpen ki kell fizetni, de ha sikerült a vizsga, és a nyelvvizsázó 35 év alatti, akkor visszakapja az összeget. Mint kiderült, a többség ebbe a korosztályba is tartozik: 2019-ben 112 ezer vizsga közül 101 ezerre 35 évnél fiatalabbak jelentkeztek.

Így kaphatjátok vissza a nyelvvizsgátok díját: a három legfontosabb lépés

Tervezitek a nyelvvizsgát vagy már sikeresen vizsgáztatok, de még nem igényeltétek vissza a nyelvvizsgátok díját? Most megmutatjuk, hogyan tehetitek meg három egyszerű lépésben.

Jogszabályban rögzítették, hogy a támogatás mértéke legfeljebb a minimálbér 25 százaléka lehet, ez tavaly vizsgázónként maximum 37 250 forintot jelentett, a mostani, nyolcszázalékos emelésnek köszönhetően viszont elérheti a 40 ezer forintot is - írják, hozzátéve: az állam összesen 27 különböző idegen nyelv vizsgáit támogatja, a legnépszerűbb angol, német, olasz és francia mellett többek között a latin, arab, japán, kínai, illetve a nemzetiségi nyelveket is.

Egy éven belül

Ha valaki nem egyszerre teszi le a nyelvvizsga szóbeli és írásbeli részét, akkor csak abban az esetben igényelhetők vissza a díjak, ha a két bizonyítvány kiállítása között legfeljebb egy év telt el. Ugyanez érvényes a komplex nyelvvizsára vonatkozóan is, vagyis egy éven belül lehet kérvényezni a vizsga díját. A kérelmeket a Magyar Államkincstár – Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Fontos, hogy 18 éves kor alatt csak a szülő nyújthatja be a papírokat. Az összeg akár 13 napon belül meg is érkezhet.

A nyelvvizsga díjának visszaigénylési lehetősége mellett azóta bevezették - a nyelvtanulás, nyelvvizsgaszerzés támogatására - a nyelvtanulási diákhitelt, valamint a középiskolások számára indított ingyenes külföldi nyelvtanfolyamok is idén nyáron indulnak.

Itt vannak a 2020-as árak: ennyit kell fizetnetek a legnépszerűbb középfokú nyelvvizsgákért

Mennyit kell fizetni a legnépszerűbb általános középfokú nyelvvizsgákért? Változtak-e az árak tavalyiakhoz képest? Utánajártunk.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.