Ingyenes nyelvvizsga: kik kaphatják vissza a vizsgadíjat?

Visszamenőleg is kifizeti az állam a sikeres nyelvvizsgák díját? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.

  • Eduline

Még 35 év alatti vagyok, a nyelvvizsgát pedig 7-8 éve tettem le, ebben az esetben jogosult vagyok a visszatérítésre?

Sajnos nem. A pontos szabály szerint csak azoknak a nyelvvizsgáknak a díja igényelhető vissza, amelyet 2018. január elseje után tettek le, vagyis a korábbi években letett vizsga után nem. Illetve az is nagyon fontos, hogy mivel a 2018. január elseje után letett vizsgákról szól a rendelet, nem a bizonyítvány kiállításának dátumát, hanem a vizsga dátumát veszik figyelembe.

Milyen nyelvvizsgákra vonatkozik?

A Magyarországon akkreditált, középfokú (vagyis B2-es) és felsőfokú (C1-es) angol, német, francia, orosz, olasz, spanyol, latin, portugál, arab, héber, kínai, japán, holland, finn és nemzetiségi nyelvekből tett nyelvvizsgákra, a komplex, valamint az egyesíthető írásbeli és szóbeli részvizsgákra, az általános és a szaknyelvi vizsgákra is. Emellett vissza lehet igényelni a nyelvvizsga-honosítás dját is. Fontos, hogy a sikertelen nyelvvizsga díja nem jár vissza, ahogy a nem akkreditált, valamint az alapfokú, vagyis a B1-es nyelvvizsgák díja sem.

Ha szeretnétek visszaigényelni a sikeres nyelvvizsgátok díját, akkor itt minden hasznos információt megtalálhattok a feltételekről.

Nyelvvizsga a 2019-es felvételin: még nem késtetek le semmiről

Meddig kell feltölteniük a nyelvvizsga-bizonyítványukat az e-felvételi rendszerébe azoknak, akik 2019-ben felvételiznek, és mindenképpen meg akarják kapni az érte járó többletpontot?

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.