Egy-két idegen nyelv ismerete ma már alapkövetelmény – nem mindegy azonban, hogy a hagyományos nyelvtanulási módszereknél maradsz, vagy inkább az alternatív technikák közül választasz.
Eduline
Crazy English - kiabálás nélkül nem megy?Furcsa élményben lehet részük azoknak, akik bepillantanak egy Crazy English nyelvórára, hiszen nem éppen szokványos látvány, amint több száz, angol szavakat kiabáló diák ül egy hatalmas csarnokban. A kínai módszer – amelyről korábban már írtunk – rövid idő alatt népszerűvé vált, rengeteg rajongója van, akik szerint ezek a nyelvórák azért egyedülállóak, mert segítenek megszabadulni a gátlásoktól, ráadásul tökéletesen ellazítja őket egy-egy nehéz nap után. „Az a teóriám, hogy ha meg akarsz tanulni angolul, őrültnek kell lenned, meg kell szabadulnod a gátlásaidtól, fizikailag és szellemileg is át kell magad adnod” – mondta az ötletgazda Li Yang, aki állítólag húszmillió embert tanított meg angolul az elmúlt tíz évben. Hipnopédia - nyelvtanulás alvás közben?A hipnopédia módszere itthon még nem annyira elterjedt, mint külföldön, ahol nemcsak nyelvtanuláshoz, hanem különféle terápiákhoz is használják. A hipnopédiával foglalkozó szakemberek szerint nem kell mást tenni, mint lefekvéskor elindítani az oktató cd-t, majd elaludni – állítólag a tudás ilyenkor rögzül. „Bár így lenne. Valójában az alvást megzavaró hangok arra késztetik az agyat, hogy éber maradjon, így megakadályozzák a személyt, hogy abba a mély alvási szakaszba jusson, amely annyira fontos” – nyilatkozta a brit Telegraphnak Florence Cardinal, egy kanadai alvásközpont szakembere. Kreatív nyelvtanulás - beszéd az első órátólA „kreatív nyelvtanulás” nevű módszer kidolgozója Gaál Ottó, aki a maga huszonhét középfokú nyelvvizsgájával a nyelvtanulás magyarországi bajnoka címet is elnyerte. A "kreatív nyelvtanulás" abban különbözik a hagyományos módszerektől, hogy már az első leckétől kezdve beszédre készteti az embert. Az alapelvek szerint amit az ember szóban meg tud fogalmazni, azt le is tudja írni.Agyturbó - nyelvtudás három hónap alatt?Az agyturbó nagyon gyors – három hónap alatt már használható - tudást ígér, alapja egy furcsa berendezés, amely egy videószemüvegből, egy speciális fülhallgatóból és egy fejpántból áll, tehát egyszerre lehet hallani és látni a szövegeket. A diákok a nyelvtanfolyam közel felét töltik el ilyen szerkezettel a fejükön egy fotelben fekve. „Ebben a módosult tudatállapotban audiovizuális rögzítés történik, rögtön a hosszútávú memóriánkba. A saját agyunk állapota vezérli a folyamatot, annyit kap, amennyit csak raktározni képes, lényegesen többet, mint általában” – magyarázza Sziládi Gyula, a magyarországi agyturbó egyik alapítója, aki elégedetten nyilatkozik a módszer népszerűségéről, huszonöt laboruk van országszerte, néhányba csak előjegyzéssel lehet bekerülni.
A nyelvtanulás lehet közösségi élmény is – erre épít a Lang-8, amely kifejezetten a nyelvtanulásra létrehozott blogtér. Nincsen megkötés, bármilyen nyelven, témában és szinten lehet blogot indítani, a posztokat pedig anyanyelvi felhasználók javítják ki, és adnak hasznos tanácsokat. A legjobb online nyelvtanulási módszerekről itt olvashatsz.
Bár az iskola mint intézmény már nagyon régóta velünk van, meglepően meglehetősen rövid múltra tekint vissza az a törekvés, hogy mélyebben megértsük és vizsgáljuk: tulajdonképpen mit is tesz az iskola a gyerekekkel. Az évszázadok során számtalan nevelési elmélet és a legkülönbözőbb iskolatípusok jöttek létre, a tanulás alapvető természetéről alkotott képünk mégis gyakran tévutakra tévedt. Vélemény.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése, az óvodai nevelőket érintő kérdések, a digitális adminisztráció és az extrém időjárási helyzetek kezelése is.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Rendhagyó videóban kalauzolta végig a nézőket Lannert Judit az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium második emeletén. Az egykor Novák Katalin, Koncz Zsófia és Hornung Ágnes által használt irodatérben a szakember szerint a dolgozószobák sokkal inkább szolgálták a reprezentációt és a szépítkezést, mint a tényleges érdemi munkát.
Bár a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete alapvetően támogatja Lannert Judit 14 pontos, alsó tagozatokat érintő javaslatcsomagját, de azért vannak aggályaik.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése, az óvodai nevelőket érintő kérdések, a digitális adminisztráció és az extrém időjárási helyzetek kezelése is.
Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt.