Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Mennyit keresnek a magyar pedagógusok a többi európai országban tanító kollégáikhoz képest?

Hét országban, köztük Magyarországon is kisebb a tanárok kezdő fizetése, mint a pedagógusbérek EU-s átlagának a fele - derül ki az Eurydice adataiból, amelyet a tanárok és iskolaigazgatók fizetését vizsgáló elemzésben hoztak nyilvánosságra.

Ahogy az ábrán is látszik, a legtöbb európai országban a kezdő és a legmagasabb fizetés közötti különbség jelentős. Az EU-ban átlagosan 57%-kal nagyobb az óvodapedagógusok legmagasabb fizetése, mint a pályakezdőké, az altalános iskolákban 62%-kal, a középiskolákban pedig 64-66%-kal magasabb a legtapasztaltabb, legmagasabb fokozatba sorolt pedagógusok fizetése, mint a kezdőké.
A kutatás szerint vannak olyan országok, ahol a tanárok körülbelül 15 év munkával érhetik el a jogszabály által meghatározott legmagasabb fizetést - ilyen például Dánia és az Egyesült Királyság. Ám vannak olyan országok is, ahol a tanárok 40 éves munkaviszony után is közel a kezdő fizetésüket nem sokkal meghaladó bérrel mennek haza hónapról hónapra, ilyen például Románia, Montenegró és Szerbia is.
Ahogy korábban megírtuk, nem mindegy, ki hol dolgozik pedagógusként - többek között ez derül ki az OECD 2017-es adataiból. Nem árulunk el nagy titkot: az OECD-tagállamok közül Szlovákia és Csehország után Magyarországon kapják a legalacsonyabb fizetést az általános iskolai tanítók és tanárok.
Sok pénzt veszítenek a tanárok a vetítési alap bebetonozásával, petíciót indít a PDSZ
Aláírásgyűjtésbe kezd a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a közoktatásban dolgozók körében - azt szeretnék elérni, hogy csökkenjen a tanárok túlterhelése és rendezzék az ágazatban dolgozók bérét. Állítsák vissza a pedagógusok kötelező óraszámát a közoktatási törvényben korábban rögzítettek szerint, de legfeljebb 22 tanórára! A Munka törvénykönyve és egyéb jogszabályok alapján járó többletmunkát minden esetben fizessék ki a munkáltatók!
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).