Csökkennek a gyerekek lehetőségei, esélyei - a tanárhiányról készít felmérést a Szülői Hang

A tanárhiánnyal romlik az oktatás minősége, csökkennek a gyerekek lehetőségei és esélyei is. Többek között ezeket a követkeményeket tapasztalják a szülők, akik eddig részt vettek a Szülői Hang Közösség online kutatásában.

  • Eduline
stiller

A Szülői Hang Közösség online felmérés indított a tanárhiánnyal és az oktatás minőségével kapcsolatban, aminek néhány részeredményét közölték 2200 válasz alapján.

A pedagógusok elismertségével kapcsolatban tízből kilenc szülő úgy látja, a tanárok nincsenek kellőképpen megbecsülve az anyagi helyzetüket illetőleg.

Az eredményekből az is látszik, hogy a tanárhiány megjelenésével drasztikusan csökken a tehetséggondozást biztosító foglalkozások száma, és ezzel együtt a gyerekek esélye arra, hogy képességeiket kibontakoztassák - írja a Szülői Hang Közösség. Hasonló helyzettel szembesültek a lemaradó tanulók támogatását illetőleg is. A tanárhiánnyal küzdő iskolák gyakrabban magukra hagyja a lemaradó tanulókat, így könnyen hozzászoknak a kudarcokhoz, életesélyeik romlanak - fogalmaznak.

Tanárhiány esetén pedig az iskola nem tud válogatni a pályázó pedagógusok között, és anélkül vesznek fel jelentkezőket, hogy meggyőződnének a tanári pályára való alkalmasságukról. A szülői visszajelzések azt mutatják, egyre növekszik azoknak a tanároknak az aránya, akiknek a munkájával elégedetlenek.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.