Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Minden fontos információt egy helyre rendez, emellett csökkenti az adminisztrációs ügyintézés idejét az a Facebook Messengerre alapuló új kommunikációs eszköz, amelyet két szegedi diák készített.

A messengeres chatbotok előnye, hogy telepítés nélkül, egy már meglévő platformra támaszkodva használhatók, csak a megfelelő kulcsszavakra van szükség, az app pedig minden információt jelez - írja a hvg.hu.
A Sulibot egyszerre jelent új kommunikációs csatornát és az iskolai események kihirdetésére alkalmas felületet. Mivel más alkalmazást nem igényel, a diákok a Messengert megnyitva tudják használni, így pillanatok alatt információt kaphatnak arról, elmarad-e valamilyen óra, hol tartózkodik a keresett tanár, de arra is alkalmas, hogy zenét kérjenek vele az iskolarádióba.
A fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a bottal való beszélgetés minél személyesebb érzést nyújtson, a program ezért egyrészt barátságos hangnem szól a diákokhoz, akik becenevet is beállíthatnak maguknak.
Bár szegediek készítettek, a programot fél évre szóló ingyenes próbaidőszak keretében mindenkinek odaadják, sőt, ez idő alatt a szerverköltséget is ők állják.
Ez az egyik legjobb ingyenes fordító app: kipróbáltuk az iTranslate-et
Nyelvtanulásra fordítanátok a következő néhány hónapot? Mutatunk egy olyan fordító appot, amely magyarul is tud. Az iTranslate app több mint kilencven nyelven tud, többek között magyarul is. Az iTranslate nem csak iOS-en működik, androidos telefonra is letölthetitek. Beszédfelismerő rendszerű, vagyis ha elkezdtek beszélni a telefonba, azonnal fordítja a kiválasztott nyelvre.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).