Pedagógusok minősítése: felülvizsgálhatják a rendszert

Még az idén felülvizsgálná a kormány a pedagógus-életpályamodellt, hogy kiderítsék, megfelelően honorálja-e az előmeneteli rendszer a hátrányos helyzetű diákok nevelésében és a tehetséggondozásban végzett erőfeszítéseket – derül ki a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia II. intézkedési tervéből.

  • Eduline
Shutterstock

A következő időszakban számos lépés célozza a nehéz sorsú, főként roma diákok támogatását, és kiemelten kezelik a diplomaszerzési esélyek javítását is.

Még az idén felülvizsgálja a kormány a pedagógus-életpályamodellt. December 31-ig megvizsgálják, hogy a jelenlegi előmeneteli rendszer kellőképpen elismeri-e a hátrányos helyzetű tanulók nevelése és a tehetséggondozás terén végzett munkát – írta a Magyar Nemzet.

Az életpályamodell felülvizsgálatára vonatkozó passzus a Pedagógusok Szakszervezete elnöke szerint egyértelmű beismerése annak, hogy a jelenlegi bértábla nem ismeri el a többletmunkát és a minőségi munkát.

„Üdvözlendő, hogy az előmeneteli rendszer hiányosságaira végre ráébredtek a döntéshozók, ám egy következmények nélküli felülvizsgálat „belebegtetésével” nem vagyunk előrébb” – tette hozzá Galló Istvánné.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.