Itt a magyarázat? Ezért buknak januártól több ezer forintot a tanárok

A pedagógusok 2013-ban 50 százalékos béremelést kaptak, és akkor arról is döntöttek, hogy egy életpályamodellt vezetnek be az ágazatban. A minimálbérnek nem itt, hanem a versenyszektorban kell egyfajta igazodási pontként szolgálnia, ezért nem támogatják azt, hogy a pedagógusok fizetését a legkisebb bérhez kössék – írta a hirado.hu nemzetgazdasági miniszternek az M1 Ma reggel című műsorában és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elhangzott keddi nyilatkozataira hivatkozva.

  • eduline/mti
Stiller Ákos

Varga Mihály hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy a kormány visszakozna a pedagógusbér-emeléstől.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a költségvetési javaslat 101.500 forinthoz kötné a pedagógusok illetményének vetítési alapját. Ezzel kizárják annak lehetőségét, hogy a pedagógusok fizetése a minimálbérrel együtt minden évben növekedjen.

Szombaton a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke és 13 rangos állami és egyházi gimnázium vezetője kérte nyílt levélben a kormányfőt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) illetékes vezetőit, valamint a parlamenti pártok frakcióvezetőit, hogy továbbra is a minimálbérhez kötötten emelkedjenek a pedagógusbérek, és ne változtassanak a vonatkozó szabályozáson.

Erre a szaktárca úgy reagált: a jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez kapott bérhez képest.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.