Hatalmas a munkaerőhiány, több ezer betöltetlen állás van a pedagógiai szakszolgálatoknál

Országszerte súlyos szakemberhiány tapasztalható a pedagógiai szakszolgálatoknál, vidéken a betöltendő státuszok több mint harmada üres - közli keddi számában a Magyar Nemzet.

  • MTI
Fülöp Máté

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a lap érdeklődésére azt közölte: a tavaly októberi adatok szerint a 6300 álláshelyből csak 5 ezret sikerült betölteni.

A képet árnyalja, hogy a fővárosban, miközben 961 szakembert lehetne foglalkoztatni, 1600-an dolgoznak az intézményeknél.

Ugyanakkor vidéken az 5300 álláshelyből közel 2 ezer betöltetlen - sorolja az újság.

Szüdi János, a Pedagógusok Szakszervezetének oktatási szakértője a lappal közölte: a munkát kevésbé teszi vonzóvá, hogy megvonták a korábbi pótlékokat, hiányos az eszközpark és zsúfoltak az intézmények.Hiány lesz logopédusokból, több egyetemen fognak képzések indulniKépzéssel növelnék a logopédusok számát, a tudományegyetemeket az oktatási kormányzat arra kéri, indítsanak ilyen típusú szakokat - írta a Magyar Nemzet szerdán. A lap emlékeztet: az idén ősztől a pedagógiai szakszolgálatoknál dolgozó logopédusok terhei nőnek, mert már nemcsak az 5, hanem a 3 éves gyermekek szűrése is kötelező lesz, miközben a területen már most nagy a szakemberhiány.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.