Itt a 2015-ös árlista: ennyit kell fizetni a nyári táborokért

Egy egyhetes átlagos napközis tábor ára 18-20 ezer forint, a szintén egyhetes, átlagos ottalvós táborért pedig átlag 30-35 ezer forintot kell fizetni, de van olyan ottalvós tánctábor, ami már 72 ezer forintba kerül. Lovastábort találtok 60 ezerért, de 92 ezerért is, a napközis változat pedig 38 ezer forintba kerül.

  • Eduline
Stiller Ákos

A legdrágább tábor egy nyelvi tábor, ami 259 ezer forintba kerül, Sokorópátkán tartják. Azért különleges, mert minden két diákra egy angol anyanyelvű tanár jut és az egész tábor alatt csak angolul beszélnek.

Az sem mindegy, hol tartják a tábort. A Balatonnál például magasabbak az árak: egy egyhetes balatoni úszótábor 55 ezer forint, a Margitszigeten viszont 30 ezer forintért tartanak napközis tábort, a vidéki uszodák pedig még ennél is olcsóbb tanfolyamokat kínálnak. Itt vannak az idei árak: ezek a legolcsóbb és a legdrágább strandok Budapesten.

Napközis képzőművészeti tábort 23 ezer forintért találhattok, az ottalvósért pedig 72-63 ezer forintot is elkérnek. A kézművestáborokba általában általános iskolásokat várnak, és - többek között - batikolással, agyagozással és ékszerkészítéssel foglalkoznak. Az ajánlatok között már 20 ezer forintért lehet találni tábort, az ottalvósért azonban elkérnek 72-60 ezer forintot is.

Ha fotós táborba mennétek, 35 ezer forinttól 66 ezer forintos táborba is mehettek, akiket pedig a média, az újságírás vagy a filmezés érdekel, Egertől Budapestig talál magának tábort. Az egri médiatábor 89 ezer forint, itt kis csoportokban rádió- és tévéműsorokat, online újságokat hozhatnak létre, a legolcsóbb, 21 ezres budapesti táborban pedig a legismertebb tévécsatornák és lapok szerkesztőségeit látogatják meg, újságírókkal beszélgethetnek a résztvevők, és a kommunikációs játékokban kipróbálhatják magukat, vajon talpraesett riporterek lennének-e.

Öt-hat napos idegen nyelvi táborokat már 24 ezer forint körül találhattok, vidéken ottalvósakat is. A tábor hosszától és a helyszíntől függően emelkednek az árak itt is, az intenzív nyelvi táborok, a különleges programot kínáló, illetve a balatoni nyelvi táborok 59-75 ezer forintba kerülnek, ezek általában egyhetesek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: A tankönyvek csak akkor fejlődnek, ha a pedagógus választhat

Miközben a skandináv országokban a tankönyv már nem egy papíralapú tárgy, hanem egy mesterséges intelligenciával támogatott, dinamikus EdTech-platform, addig Magyarországon még mindig 1998 logikája szerint vitatkozunk az oktatásról. A hazai tankönyvpiac 2010-es évekbeli államosítása és centralizációja nemcsak a választás szabadságát vette el a pedagógusoktól, hanem hosszú távon a hazai oktatási innovációt is gúzsba kötötte. Pukli István írása.

Négy évre szóló, 45 milliárdos tankönyvszerződést kötött a Kello – kérdés, meddig marad a jelenlegi tankönyvpiac

A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.

Miskolci Egyetem rektora: „A modellváltás nem egy nukleáris csodafegyver, ami gyógyírt jelentett volna a felsőoktatás sok évtizedes problémáira”

A Miskolci Egyetem rektora szerint a 2020-2021-es átalakítás „vitathatatlanul egy túlpolitizált környezetben ment végbe”, de szerinte hiba lenne teljesen visszafordítani a rendszert. Horváth Zita úgy látja, hogy az elmúlt években az egyetemek pénzügyi mozgástere jelentősen nőtt, ugyanakkor az autonómia kérdése továbbra is rendezetlen maradt.

„Fontos a testnevelés, de nem ebben a formában” – Lannert Judit szerint nőtt a túlsúlyos gyerekek száma a heti öt tesióra bevezetése óta

„Célellentétes” lett a mindennapos testnevelés jelenlegi rendszere Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint. Parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy bár a mozgás fontossága nem kérdés, a heti öt kötelező tesióra nem hozta meg a kívánt eredményeket, sőt a gyermekkori túlsúly problémája is súlyosbodott az elmúlt években.