Így hasít a szélessáv: a kormány szerint 2018 végéig minden iskolában lesz szupergyors WiFi

Rétvári Bence államtitkár azt mondta, a kormány célja, hogy szupergyors WiFi-hálózat legyen minden iskolában 2018 végéig.

  • Eduline

Mesterházy Attila (MSZP) kérdésére válaszolva Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára közölte, hogy

kiemelt célunk, hogy az iskolák a digitális oktatáshoz szükséges sávszélességű szupergyors interneteléréssel, illetve épületen belüli WiFi-hálózattal rendelkezzenek 2018 végéig.

Tavaly ősszel Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára is azt ígérte, hogy szupergyors internet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig.

Már zajlanak a fejlesztések, nemsokára minden iskolában lehet szélessávú internet

Legkésőbb a 2018/19-es tanév végére Magyarország minden köznevelési, szakképzési intézményébe eljut a szupergyors internetszolgáltatás a nagy sávszélességű adatátviteli lehetőséget biztosító kapcsolaton keresztül, valamint az épületen belüli wifi-rendszerek is kiépülnek - hangsúlyozta a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos hétfőn Székesfehérváron.

Arra a kérdésre, hogy a nyelvoktatás hatékonyságának növelése érdekében kívánják-e emelni az idegen nyelvi órák számát, illetve csökkenteni a diákok egyéb irányú túlterheltségét, az államtitkár azt írta:

Az idegennyelv-oktatás hatékonyságának növelése érdekében olyan megoldásokra van szükség, amelyek figyelembe veszik az egyéni adottságokat és kompetenciákat, biztosított a pedagógusok megfelelő továbbképzése és ösztönzése, motiválja a tanulókat, és megfelelő idegen nyelvi közeget biztosít számukra belföldön és külföldön egyaránt.

Az államtitkár szerint az anyanyelvi környezetben történő nyelvtanulás az idegen nyelv elsajátításának egyik leghatékonyabb módja, ezért csereprogramokban részvételt biztosítanak a diákoknak. Hozzátette, számítógép, az okostelefon, az internet a gyermekek, fiatalok mindennapjainak része, ezért az idegen nyelv oktatása során is egyre nagyobb teret szánnának az infokommunikációs eszközöknek.

Szupergyors net és teljes wifi-lefedettség lesz az iskolákban

Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez. Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.