Durva munkaerőhiány van a mezőgazdaságban

Alig van olyan gazdálkodó, akinek ne lenne gondja a szakmai utánpótlással. A szaktárca egy intézkedési tervet fogadott el.

  • Eduline
Vigh László/Facebook

Sokkoló adat, hogy a mezőgazdaságban tízből kilenc gazda szakemberhiánnyal küzd. Ennek oka, hogy évente kevesebb, mint 500 diák végez mezőgépész területen, noha ennek közel tízszeresére, legalább 4 800 főre lenne szüksége az ágazatnak.

Ez előrevetíti azt a nyugtalanító jövőképet, hogy a folyamatos gépberuházások és fejlesztések ellenére a gépeket kezelő mezőgépészek nélkül kényszerszünet jöhet a földeken, ami az agrárgazdaság egészét károsan befolyásolhatja. Egy mezőgépész fontos része a mezőgazdasági termelésnek, az ország egyik legfontosabb hajtómotorjának.

A probléma megoldására a Mezőgazdasági Gépforgalmazók Országos Szövetség (MEGFOSZ) kerekasztal-beszélgetést kezdeményezett a szakmai szervezetekkel és a Földművelésügyi Minisztériummal.

„Az FM agrárszakképző intézményrendszere a duális képzés kiterjesztésében, közös beiskolázási kampányok megszervezésében és a felnőttképzési együttműködésekben tudja segíteni a szakember-utánpótlás biztosítását” – mondta el Román István, agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár. A szakma lépéskényszerben van, ugyanis a Földművelésügyi Minisztérium hiányszakmának minősítette a mezőgazdasági gépész szakmát. A Legyél te is mezőgépész! programot azzal a céllal hívták életre, hogy minél több fiatal figyelmét felhívják erre a biztos jövőt kínáló szakmára - egyelőre mérsékelt sikerrel.

Itt a hiányszakmák listája: ilyen szakemberekre vadásznak a cégek

Milyen szakmát érdemes tanulnotok, ha biztos állást szeretnétek? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk. Van egy érettségim, de nem tudok vele elhelyezkedni. Szívesen tanulnék valamilyen szakmát, amely keresett és jól fizetett nemcsak külföldön, hanem itthon is, de nem szeretnék egyetemre-főiskolára járni. Hol lehet megnézni, milyen szakemberekből van hiány?

Több, mint 100 gépforgalmazó összehangolt együttműködésének köszönhetően átfogó, 11 pontból álló képzési és karrier programot állítottak össze, mely tartalmazza a mezőgépész képzéseket, a szakmai gyakorlat elvégzésének helyszíneit és a karrierlehetőségeket is:

1. Duális képzés

2. Gyakornoki program

3. Ösztöndíj program

4. Szakdolgozatírás, diploma

5. Nyári gyakorlat

6. Iskolai előadások, óraadás, bemutatók

7. Iskolai kurzusok

8. Rendezvények, kiállítások

9. Céglátogatások, tanulmányutak

10. Speciális programok

11. Kommunikációs felületek biztosítása

A program alappillére a duális képzés. Országszerte mintegy 30 szakiskolában a mezőgazdasági gépészeket duális képzés keretében oktatják. A tanintézmények a közelben működő cégekkel szoros együttműködésben lehetőséget biztosítanak arra, hogy a tanulók a cégek által tartott előadásokon, kihelyezett gyakorlati órákon vegyenek részt. Itt az egyes szakterületekről részletesebb ismereteket kapnak, megismerik a mezőgazdasági gépiparban rejlő izgalmas technológiákat, azok fejlesztési hátterét, a csúcstechnika vívmányait. A duális képzés legnagyobb előnye, hogy mire a diákok befejezik tanulmányaikat, 1-2 éves gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek, sőt a legtöbb esetben már biztos állásuk van.

A képzési lehetőségekről itt tájékozódhatsz.

A program fontos része a gyakornoki program, amelynek keretében évközi és nyári gyakorlatot biztosítanak a résztvevő vállalkozások a diákoknak, sőt céglátogatásokat, tanulmányutakat is támogatnak. Emellett állami ösztöndíjak is elérhetőek a területet választó fiatalok számára, valamint a gyakorlati képzés helyszínein a cégek is nyújtanak ösztöndíjat a tanulóknak.

Palkovics limit nélkül venné fel a hiányszakmában tanulókat?

Hatalmas munkaerőhiányt mutattak az év elejéről származó statisztikák, kiváltképp az informatika terén. Az oktatási államtitkár szerint nőtt az egyetemre jelentkezők körében a hiányszakmák népszerűsége. Nem csoda, hiszen arányaiban ott hirdetik meg a legtöbb állami helyet, de ez is kevés lehet, ha kibuknak a hallgatók.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.