Fájni fog, de lépni kell: elindul a menzareform

Nincs több halogatás: szeptembertől elindul a menzareform, pár hét múlva csicseriborsó-krémes kenyeret majszolnak majd az óvodások, és a rendelet szerint napi fél liter tejet kell leküzdenie a középiskolásoknak – írta a hvg.hu.

  • Eduline
Fazekas István

A közétkeztetésben érdekelt cégek szerint borítékolható az ellenállás a gyerekek és a szülők részéről, mert már az előzetes tesztek során a hagyományosnál sokkal több "reformételt" hagytak meg a diákok. De van egy olyan cég is, amelyik magától elkezdett egészségesen főzni a kicsiknek, akik mostanra imádják a csirkepörit bulgurral, a szülők meg bejárnak kóstolgatni. Kár, hogy a minisztérium meg sem kérdezte őket, nekik hogy sikerült győzelemre vinni a kajaforradalmat – írta a hvg.hu.

Többször elhalasztották annak a közétkeztetésről szóló rendeletnek a megvalósítását, ami leginkább arról a passzusáról híresült el, hogy eltünteti a sótartót az iskolai menzák asztalairól: eredetileg 2014. szeptembertől már egészségesebben kellett volna főzni a gyerekekre, majd 2015. január 1. lett az új céldátum. Végül csak a mostani iskolai félévtől kezdve, szeptembertől válnak ellenőrizhetővé a rendeletben foglalt szigorú előírások – így a közétkeztetési szolgáltatók is ettől az időponttól kezdik e szerint adagolni a hozzávalókat. Ezek a képek terjednek a neten: gusztustalan menzamenük

Az egészségesebb étkezés alapgondolata jó, azonban van egy nehézség a rendszerben: ha a szülő otthon továbbra is a hagyományos, hizlaló ételeket adja a gyereknek, akkor az az iskolában nehezen fog rászokni a bulgurra. Meglepő fotók: ilyen ételeket kapnak a diákok az iskolai menzán

A szeptembertől élesben debütáló rendelet pontosan rögzíti, hogy milyen összetételűek és tápanyagtartalmúak legyenek a menzaételek. A szolgáltatóknak kevesebb sóval és cukorral, egészségesebb – és drágább – alapanyagokból, jobb konyhatechnológiai megoldásokkal kell főzniük. Minél több zöldség, gyümölcs, tejtermék és teljes kiőrlésű gabonatermék legyen, a bő olajban sült ételek helyét vegyék át az alacsony zsírtartalmú húsfélék, újfajta gabonák.

A teljes cikket itt olvashatjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: A tankönyvek csak akkor fejlődnek, ha a pedagógus választhat

Miközben a skandináv országokban a tankönyv már nem egy papíralapú tárgy, hanem egy mesterséges intelligenciával támogatott, dinamikus EdTech-platform, addig Magyarországon még mindig 1998 logikája szerint vitatkozunk az oktatásról. A hazai tankönyvpiac 2010-es évekbeli államosítása és centralizációja nemcsak a választás szabadságát vette el a pedagógusoktól, hanem hosszú távon a hazai oktatási innovációt is gúzsba kötötte. Pukli István írása.

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

„Fontos a testnevelés, de nem ebben a formában” – Lannert Judit szerint nőtt a túlsúlyos gyerekek száma a heti öt tesióra bevezetése óta

„Célellentétes” lett a mindennapos testnevelés jelenlegi rendszere Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint. Parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy bár a mozgás fontossága nem kérdés, a heti öt kötelező tesióra nem hozta meg a kívánt eredményeket, sőt a gyermekkori túlsúly problémája is súlyosbodott az elmúlt években.