Itt a lista: ezek voltak a korábbi évek központi felvételi feladatsorai

Azoknak, akik központi felvételi vizsgát írnak majd januárban, jó gyakorlás lehet, ha megnézik az előző évi feladatsorokat. Mutatjuk, hol találjátok ezeket.

  • Eduline

A középiskolai központi felvételi vizsgára december 7-ig lehet jelentkezni. A vizsga egy matematika és egy magyar nyelv feladatsorból áll majd.

Itt találjátok az előző évek felvételi vizsga feladatsorait és megoldókulcsait.

Az írásbeli felvételi vizsgákat a négy-, öt-, hat- és nyolcosztályos középiskolákban 2019. január 19-én 10 órától tartják majd.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.