Ezeket a határidőket nem szabad elfelejteni 2017-ben: középiskolai felvételi

Február közepéig dönthetnek a továbbtanulásról a nyolcadikos, a hatodikos és a negyedikes diákok és a szüleik. Azoknak a tanulóknak azonban már januárban vizsgázniuk kell, akik olyan középiskolát választanak, amelyik írásbeli felvételit is szükségesnek tart. A HVG rangsor - Középiskola 2017 cikke.

  • Eduline

Január 20.

Az Arany János Tehetséggondozó Programhoz csatlakozó intézmények eddig a napig szervezik meg az első találkozót a programba jelentkező diákokkal.

Január 21.

Az általános felvételi eljárás kezdete. A nyolc-, hat-, öt- és négyosztályos középiskolák, valamint az Arany János Tehetséggondozó Programhoz csatlakozó intézmények ezen a napon, délelőtt 10 órától tartják meg a központi írásbeli felvételit magyarból és matematikából.

Shutterstock

Január 26.

Azok a diákok, akik a központi írásbeli vizsgára alapos ok miatt nem tudtak elmenni, és ezt igazolni is tudják, ezen a napon, 14 órától pótló írásbeli vizsgát tehetnek.

Február 9.

Eddig a napig az összes felvételiző megtudja, hány pontot szerzett a központi írásbeli vizsgán. Az Arany János Tehetséggondozó Programhoz csatlakozó intézmények is értesítik a diákokat, a szülőket és az általános iskolákat a pályázati eredményekről.

Február 15.

A középiskolai felvételi jelentkezési határideje − a diákoknak ki kell választaniuk az intézményeket és a tanulmányi területeket, és ezeket sorrendbe is kell állítaniuk. A tanulói jelentkezési lapokat az általános iskolák küldik el a középfokú iskoláknak és az Oktatási Hivatalnak, a hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumokba jelentkezők szülei azonban közvetlenül is elküldhetik a jelentkezési lapot a kiválasztott intézményeknek és az Oktatási Hivatalnak.

Február 15.

Jelentkezés a Belügyminisztérium által fenntartott rendészeti szakgimnáziumokba.

Február 20-ától március 9-éig

A középiskolák ebben az időszakban szervezhetik meg a szóbeli felvételit.

Március 10.

Az intézmények eddig a napig hozzák nyilvánosságra a jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzékét, amely a diákok összesített eredményét és a középfokú iskola által készített rangsorban elfoglalt helyüket tartalmazza.

Március 16-17.

A diákok és a szülők ezen a két napon módosíthatják a tanulói adatlapokat az általános iskolákban. Ehhez módosító tanulói adatlapot kell kitölteni: új középfokú iskolát ilyenkor már nem írhatnak be, tanulmányi területet (vagyis tagozatot) nem lehet törölni, a sorrendet azonban megváltoztathatják. Új tanulmányi területet is meg lehet jelölni ilyenkor, de csak olyan intézményét, amely az eredeti jelentkezési lapon is szerepelt, és amellyel a szülő vagy az általános iskola már egyeztetett.

Április 26.

A középfokú iskolák eddig a határidőig küldik el a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a diákoknak és az általános iskoláknak.

Május 8-19.

Azokban az intézményekben rendkívüli felvételi eljárást kell meghirdetni, amelyek a férőhelyek kevesebb mint 90 százalékát töltötték fel − az ekkor benyújtott felvételi kérelmekről az intézményvezetők döntenek. Az igazgatók egyébként egészen az új tanév kezdetéig indíthatnak rendkívüli felvételi eljárást.

A cikk a HVG rangsor - Középiskola 2017 című kiadványban jelent meg, a teljes anyagot ott olvashatjátok el - a kiadványt megrendelhetitek a kiadónál.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.