Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Pokorni Zoltán kritikus szavakkal illette a közoktatás átszervezését. Szerinte évtizedekbe telhet, hogy bevezessék a kilenc évfolyamos általános iskolát, mert a szakképzés átalakítása miatt csúszik a szervezés – írta a hvg.hu.

Kétség nem fér hozzá, hogy a magyar oktatás átáll a kilenc évfolyamos iskolára, erre azonban jó pár évig még biztosan nem kerül sor - mondta a keddi Magyar Nemzet szerint Pokorni Zoltán egy oktatási konferencián hétfőn.
A Fidesz oktatáspolitikusa szerint az általános iskolák ügyét a szakképzés átalakítása fogja most elodázni, pedig a kilenc osztály bevezetése fontosabb. A szakképzési törvény közelmúltbeli módosítása 3+2 éves szakgimnáziumok és 4+1 éves szakközépiskolák létrehozását irányozza elő. De Pokorni szavai szerint nincs olyan ország, amelynek elég pénze lenne egyszerre bővíteni a középfokú és az általános iskola évfolyamait – írta a hvg.hu.
Mint a volt oktatási miniszter elmondta, a kilenc évfolyamra való átállás a pedagógusképzésben is változtatásokat igényel. Pokorni szerint egy-két évtizedbe is beletelhet, mire a változtatásokat átvezetik a rendszeren.
Még az oktatás tartalmi megújításával sem állnak sehogy az illetékesek - mutatott rá.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.