Nyolcszázezer diák jár jól

A diákok mintegy kétharmada, több mint nyolcszázezer tanuló kapja ősztől ingyenesen a tankönyvet - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.

  • MTI
Stiller Ákos

Az általános iskolásoknak az 1-3. évfolyamon alanyi jogon jár az ingyenesség, a többi évfolyamon pedig a szociálisan rászorulók, nagycsaládosok, tartósan beteg tanulók juthatnak térítésmentesen a könyvekhez. Rajtuk kívül az 5. 7. és 9. évfolyamon az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által kifejlesztett, digitális tartalmakkal kiegészített földrajzi és történelematlaszokért sem kell fizetniük a diákoknak - idézi a lap az Emberi Erőforrások Minisztériumának honlapján közzétett cikket.

A kedvezményben nem részesülő szülőknek idén a tankönyvcsomag átvétele után kell csak kifizetniük a könyveket, amelyek mintegy 35 százalékkal lettek olcsóbbak 2013-hoz képest, így átlagosan 12 ezer forint körüli összegbe kerülnek. A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. kedvezményes, 5-12 ezer forint közötti tanszercsomagokkal segíti a költséghatékony tanévkezdést az alsó tagozaton.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő tanulók az általános iskola mind a nyolc évében jogosultak ingyenes étkezésre, továbbá július 1-jétől azok a gyermekek is, akiket nevelésbe vettek vagy utógondozói ellátott tanulók.

Ezenkívül azok a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők is térítésmentesen étkezhetnek, akiket fogyatékos gyermekek számára nappali ellátást nyújtó intézményben helyeztek el. Az 1-8. évfolyamon, továbbá a középiskolai tanulmányok idején a térítési díjból 50 százalékos kedvezményt kapnak a három- vagy többgyermekes családok, a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek, ha más jogcímen nem részesülnek ingyenes étkezésben - írta a lap.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.